Átadták a Márka gyártó és palackozó üzemét, logisztikai központját

Átadták a Márka Üdítőgyártó Kft. gyártó és palackozó üzemét, illetve logisztikai központját ma Felsőlajoson. A mintegy 3,2 milliárd forintos zöldmezős beruházás révén Közép-Európa egyik legmodernebb üzeme épült meg, amelynek megvalósításához a cég ötszázmillió forint európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztéssel a társaság az általa forgalmazott csendes és szén-dioxiddal dúsított Márka üdítőitalok gyártását is saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását bővíti, amellyel ötven új munkahelyet teremt a Bács-Kiskun megyei településen. A vállalkozás célja, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiséget százmillió literre növelje. „A 3,2…

Read More

Jelentősen javította anyagi helyzetét az International Airlines Group

Jelentősen javította anyagi helyzetét a harmadik negyedévben az előző évihez viszonyítva az International Airlines Group (IAG). A British Airways, a spanyol Iberia, az ír Aer Lingus és a diszkont Vueling légitársaság tulajdonosa honlapján közölte eredményét, amely szerint a harmadik negyedévben két százalékkal hatmilliárd euróra növelte árbevételét, a kiadások viszont 2,3 százalékkal 5,1 milliárd euróra csökkentek. Az üzemi eredmény így 1,4 milliárd eurót tett ki, ez 20,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az adózott eredmény pedig 18,1 százalékkal 1,1 milliárd euróra javult. Az év első kilenc hónapjában az IAG 17,5 milliárd…

Read More

Egymilliónál kevesebb járműnek van év végi évfordulós kgfb-szerződése

Egymilliónál kevesebb járműnek van év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződése, így a segédmotoros-kerékpárok nélkül számított 4,7 millió gépjármű mintegy 32 százalékának, a személygépkocsik közül kevesebb mint 967 ezer járműnek a szerződését kell megújítani ősszel. A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) közleménye szerint 2013-ban még a járművek több mint 67 százaléka volt érintett az őszi kampányban, a magánszemélyek tulajdonában álló személygépjárművek szerződéseinek 70 százaléka esett az év végére 2013-ban. A magyarországi kgfb-piac díjhirdetési rendszere 2010. január 1-jétől vált teljesen szabaddá, azóta a biztosítók év közben is bármikor módosíthatják tarifáikat, de az…

Read More

Durva elbocsátások a horvát autópályafenntartó vállalatnál

A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét – írta a Vecernji List című horvát napilap. A lap értesülései szerint a horvát autópályák karbantartását és az útdíjszedést végző vállalat (HAC-ONC) már megtette az első lépéseket, és az év végéig közel kétszáz alkalmazottjától válik meg. A végkielégítésekre a Világbanktól felvett kölcsönből 4,7 millió eurót biztosított a HAC. A autópálya-kezelő vállalatok teljes átalakítása 2020-ig történik meg, és mindössze 700-900 alkalmazott marad a vállalatnál. A tervek szerint összevonják a HAC-ot, a…

Read More

Az amerikai kormány ösztönözné a drónok kereskedelmi célú alkalmazását

Az amerikai kormány ösztönözni akarja a drónok kereskedelmi célú alkalmazását. A Fehér Ház közleményben jelentette be szerdán: egyelőre kísérleti jelleggel programot indít annak kipróbálására, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket a gazdaság mely területein lehetne alkalmazni. A közlemény szerint a mezőgazdaságban, a gyorssegélyek és gyógyszerek célba juttatásában, különféle áruk házhoz szállításában, sőt akár az utasszállításban is felhasználhatnák. A Fehér Ház által bejelentett kísérleti program éjszakai drónszolgáltatások megindítását is tervezi. Ez az internetes kereskedelemmel foglalkozó olyan nagy cégek számára teremtene óriási szállítási lehetőségeket, mint például az Amazon vagy az Alphabet. A kísérleti…

Read More

A kormány 2022-ig négyezermilliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre

Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre – erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén. Mosóczi László elmondta, hogy a következő években összesen 2500 milliárd forintot fordítanak a közúthálózat fejlesztésére, a tervbe vett kilencszáz kilométernyi autópálya, autóút és gyorsút elkészültével Magyarország új szintre lép a gyorsforgalmi hálózat fejlettségében. A forrásmegoszlásban az uniós források irányából a hazai költségvetési vállalások felé folyamatos az elmozdulás – fűzte hozzá. Kiemelte: a 83-as út Győr és Pápa közötti fejlesztése…

Read More

Pezsgőt bontottak a GlaxoSmithKline-nál

Jó negyedévet zárt a brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszeripari konszern: az új termékei, köztük a HIV-gyógyszer és a légzőszervi betegségek kezelését segítő szer iránti erős keresletnek köszönhetően bevétele és nyeresége is emelkedett a szeptember 30-án véget ért három hónapban.

Read More

Terjeszkedne a WPA Packaging Kft.

A csomagolóipari termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó WPA Packaging Kft. Magyarországon és Romániában további piaci terjeszkedést tervez, és feltérképezi az ukrán lehetőségeket is. A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tájékoztatása szerint a WPA Packaging Kft. mint a nagyváradi regionális képviseletük kiemelt partnere a román piacon első lépésként tízezer euró alaptőkével 2016 novemberében szolgáltató céget hozott létre csomagolóanyagok értékesítésre, vevőkiszolgálásra, raktározási és logisztikai feladatokra. Az MNKH közreműködésével piacát bővítő WPA Packaging Kft. a cégalapítással új munkahelyeket teremtett az erdélyi magyar közösség aktív munkavállalói számára, az idén több mint 460 millió forint értékben…

Read More

Januárra halasztja a poggyász szabályok szigorítását a Ryanair

A karácsonyi időszakra hivatkozva januárra halasztja a poggyászra vonatkozó szabályok korábban bejelentett szigorítását az ír Ryanair diszkont légitársaság. A keddi közleményben a cég emlékeztet: eredetileg november elsejével kellett volna életbe lépnie az új szabályozásnak, amely egyebek közt csökkentette a fedélzetre vihető csomag méretét. Végül azonban úgy döntöttek, inkább januárra tolják az új szabályozás bevezetését, hogy ne az év legforgalmasabb időszakában okozzon problémát. A szabályzat január 15-én lép hatályba. A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az új szabályok értelmében csak az elsőbbségi beszállást vásárlók vihetik majd fel a kabin méretű (55x40x20 cm)…

Read More

Nagy a boldogság a Boeingnél

Tizennyolc százalékkal növelte üzemi eredményét az amerikai Boeing repülőgépgyártó a tavalyihoz képest erősebb kereslet miatt, és felfelé módosította az egy részvényre jutó eredmény-előrejelzését. A társaság szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a harmadik negyedévben a Boeing 24,3 milliárd dollár árbevételt ért el, két százalékkal nagyobbat, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény 18 százalékkal, 2,6 milliárd dollárra javult, ugyanakkor az adózott eredmény 19 százalékkal, 1,8 milliárd dollárra csökkent. Az év eddigi részében a Boeing öt százalékkal kevesebb, 68 milliárd dollár árbevételből gazdálkodott a tavalyi évhez képest, ennek ellenére az üzemi eredmény…

Read More