Új járatokat indít a Wizz Air London-Lutonból

Jelentősen bővül London-Lutonban a magyar kötődésű Wizz Air, az eddigi egy gép mellé további négy érkezik, és új útvonalakat nyitnak jövőre, Lárnakába, Pozsonyba, Tallinnba, Lvovba és Tiranába – jelentette be a légitársaság. A gépek az albán fővárosba hetente háromszor fognak közlekedni a londoni bázisról. Emellett a Wizz Air sűríti a menetrendet a már meglévő Tel Aviv-i szucsávai és pristinai járatokon. A 2017. október 31-ig tartó egy évben a Wizz Air csak a lutoni járatokon 5,5 millió utast fuvarozott, 11 százalékkal többet, mint az ezt megelőző egy évben.

Read More

A cégek árbevételének 28 százaléka kiszámlázott, de még ki nem fizetett tétel

A cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem fizettek ki – derül ki az Opten céginformáció szolgáltató legfrissebb adataiból. A tájékoztatás szerint a vállalati követeléskezelési szakmában dolgozók 91 százaléka úgy véli, hogy Magyarországon nem romlott a fizetési morál az elmúlt egy évben. De a cégek összesített árbevételének mintegy 28 százaléka így is olyan összeg, amit már kiszámláztak, de még nem fizették ki. Ebben a még le nem járt fizetési határidejű számlák éppúgy benne vannak, mint a lejártak vagy akár a jogvita folytán elhúzódó…

Read More