A Kínaiak már az éléskamrában vannak

A visegrádi együttműködés (V4) válhat az új selyemút nyugati pillérévé, illetve Kína éléskamrájává – jelentette ki az Európa Kapuja V4-Kína egyesület elnöke. Tóth Gábor azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Budapesten találkoztak Kína és 16 kelet-közép-európai ország, köztük a V4-ek vezetői. Kínában óriási az igény biztonságos élelmiszerre, valamint hatalmas környezetvédelmi problémákkal küzd az ország – mondta. Ezek, vagyis az agrárgazdaság és a környezetvédelem lehetnek azok az áttörési pontok, ahol be tud szállni a térségünk abba a globális versenybe, amely a kínai tőkéért és a piacért folyik – tette hozzá. Arról is szólt,…

Read More

Moszkvában több mint 300 repülőjáratot akadályoz a havazás

Több mint háromszáz repülőjáratot tartottak vissza, vagy töröltek a moszkvai repülőtereken hétfő délelőttig az erős havazás miatt. Domogyedovóba 152 járat érkezett vagy érkezik késéssel. Egy járat felszállását visszatartották, további négyet pedig más repülőterekre irányítottak át. A késések időtartama eléri a két órát. Seremetyjevóban 107 járatot töröltek és 120-at visszatartottak. Az orosz Aeroflot és a külföldi légitársaságok gépei is a repülőtéren vesztegelnek. A legnagyobb orosz légiközlekedési vállalatnak harminc járatát törölték és további 41 késik.

Read More