Mintegy 850 milliárd dollárt költhetnek jövőre légiutazásra… az sok

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb adatai szerint a világ összesített GDP-jének egy százalékát, 861 milliárd dollárt költhetnek világszerte légiutazásra 2018-ban.

A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet 2018-ra vonatkozó előrejelzésében rámutatott arra, hogy ez kilenc százalékkal haladja meg a 2017 végére várt 787 milliárd dollárt, a folyamatok hátterében pedig a globális GDP három százalékos bővülése húzódik meg. Ez ugyanis az IATA várakozásai szerint 5,6 százalékkal, négyről 4,3 milliárdra növeli majd a légiutasok számát jövőre.

A szervezet kimutatásai szerint a légitársaságok árbevétel formájában 824 milliárd dollárra tehetnek szert, a fennmaradó rész az indirekt adókból származik. A költségek közül a legnagyobb tétel a kerozinszámla, amely 2018-ban 156 milliárd dollárt tehet ki, húsz százalékkal többet, mint idén.

Az összesített adózott eredmény 66,9 milliárd, az adózott eredmény pedig 38,4 milliárd dollár lehet 2018-ban, utóbbi 11 százalékkal magasabb a 2017-es előre jelzettnél. Ennek is köszönhetően a légitársaságok a következő 12 hónapban 1683 új repülőgépet állítanak forgalomba, 2018-ban a világon az ideinél 3,8 százalékkal több, harmincezer repülőgép lehet szolgálatban.

A szállított áru értéke az idei 5900 milliárdról 6200 milliárd dollárra emelkedik jövőre, a turizmusban pedig a légi utasok az ideinél kilenc százalékkal többet, 776 milliárd dollárt költenek majd.

Ebből a teljesítményből a kormányok is minden eddiginél nagyobb összegre, 136 milliárd dollárra tehetnek szert adók formájában, ez 7,8 százalékkal magasabb a 2017-re vártnál.

Related posts

Leave a Comment