Késésekre, járatkimaradásokra kell számítani a brüsszeli repülőtéren

A havazás és a jegesedés veszélye miatt járatkimaradásokra kell számítani kedden a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőterén. Budapesti járatok az előrejelzések szerint nem érintettek.

Florence Muls, a brüsszeli repülőtér szóvivője elmondta, a délelőtt folyamán mintegy nyolcvan járatot nem indítottak el, és legalább kilencven repülőgép érkezésénél,vagy indulásánál okozott jelentős késéseket az időjárás.

A tájékoztatás szerint hétfőn több mint háromszáz járatot töröltek, ugyanis a zaventemi reptér nem indított járatokat, vagy nem tudta fogadni az érkező repülőgépeket. Több repülőt Belgium egyéb, illetve németországi vagy franciaországi légikikötőkbe irányítottak át. Több mint hatszáz utas rekedt éjszakára a brüsszeli repülőtéren és további legalább ötszázat a közeli Leuvenben helyeztek el. A repülőtéri igazgatóság arra kéri az utasokat, hogy ellenőrizzék járataikat a repülőtér honlapján vagy a járatot indító légitársaságnál, valamint ne is menjenek ki a repülőtérre, ha a gépük nem indul.

A repülőtér információi szerint a Budapestre közlekedő repülőgépek esetében járattörlésre nem kell számítani, legfeljebb kisebb késésekre.

Információk szerint a fapados, köztük a budapesti légijáratokat fogadó és indító, Brüsszeltől mintegy 50 kilométerre déli irányban található Charleroi repülőterén nincs fennakadás.

A La Libre Belgique című belga napilap információi szerint a nap folyamán visszaállhat a rend a hollandiai Eindhovenben, valamint Hága és Rotterdam közös repülőterén is, ahol hétfőn teljesen megszűnt a járatok fogadása és indítása a nagy mennyiségű hó miatt.

Related posts

Leave a Comment