Az első negyedévben 8,2 százalékkal nőtt a romániai repülőterek utasforgalma

Az első negyedévben 8,2 százalékkal, 4,36 millióra nőtt a romániai repülőterek utasforgalma a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte szerdán a romániai repülőterek egyesülete. A Ziarul Financiar című gazdasági újság elektronikus kiadása által ismertetett adatok szerint Románia legnagyobb repülőtere, a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) 2,754 millió utast szolgált ki a tavalyi 2,598 millióhoz mérten, ami hat százalékos növekedést jelent. Tavaly egész évben 12,8 millió utasa volt a nemzetközi légikikötőnek, ami 16 százalékos növekedésnek felelt meg 2016-hoz képest. A romániai légi közlekedés 84 százalékát lebonyolító első három repülőtér közül valamennyi a…

Read More

WTO: az Európai Unió nem szüntette be az Airbusnak nyújtott tiltott állami támogatásokat

Nem szüntette be teljesen az Európai Unió az Airbus repülőgépgyártó cégnek nyújtott tiltott állami támogatásokat az ügyben született korábbi határozatok ellenére sem – mondta ki kedden a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vitarendezési testülete. A genfi székhelyű szervezet döntése nagy győzelmet jelent a rivális amerikai Boeingnek és az Egyesült Államoknak. Fellebbezésre már nincs lehetőség. Az Európai Bizottság 2016 őszén fellebbezte meg a WTO döntését, amely szerint az európai kormányok kölcsönök formájában évtizedeken át tiltott állami támogatást nyújtottak az Airbusnak. A WTO kedden igazat adott Washingtonnak abban, hogy az uniós szubvenciók több milliárd dolláros…

Read More

Budapest Airport: 16,9 százalékkal nőtt az utasforgalom az első negyedévben

A Budapest Airport utasforgalma 16,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, mintegy hárommillió ember vette igénybe a budapesti repülőteret, a bővülés közel háromszorosa az uniós repülőterek 6,2 százalékos növekedési átlagának – közölte a Budapest Airport. Ismertették, hogy a növekedés hátterében a jól teljesítő magyar gazdasági mutatók, Magyarország egyre erősödő turisztikai vonzereje és a budapesti repülőtér erőteljes légitársasági marketing tevékenysége áll, amelyeknek köszönhetően egyre több új légitársaság érkezik Magyarországra, a régiek pedig sorban emelik a járatszámokat vagy a kapacitást. Hozzátették: az áprilisban a budapesti repülőtéren regisztrált mintegy…

Read More

Magyarország legnagyobb logisztikai központját építi a GSE Hungária

Elérte az épületek legmagasabb kitűzött pontját a GSE Hungária Kft. által Üllőn épített Goodman – Auchan épületegyüttes. Magyarország legnagyobb logisztikai központjának bokrétaünnepén Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete is felszólalt. A zöldmezős beruházást a teljes projekt tervezésével és kivitelezésével megbízott GSE Hungária ez év nyarán adja át a megrendelő Goodman részére. Az épületkomplexum kiemelt szerepet kap majd az Auchan áruházainak logisztikájában, valamint a cég országos online kereskedelmi tevékenységének támogatásában. A Goodman kiváló lokációjú logisztikai központjából a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér,…

Read More

NGM: újabb hivatásos gépkocsivezetői képzések indulnak 1 milliárd forintból

Újabb 1200 hivatásos tehergépkocsi- és autóbuszvezető képzése kezdődhet meg 1 milliárd forintos költségvetési támogatásból a Gépjárművezető-képzés munkaviszonyban állók számára elnevezésű program keretében – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A közlemény szerint az oktatásokon a csoportos tájékoztató korábbi résztvevői közül azok vehetnek részt, akik elhelyezkedést igazoló munkáltatói szándéknyilatkozattal rendelkeznek. A minisztérium a tehergépkocsi- és autóbuszvezetői képzéseket az áru- vagy személyszállítással foglalkozó belföldi vállalkozások gépjárművezetői létszámhiányával indokolta. Hozzátették, hogy a program hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez, mivel biztosítja a cégek növekedéséhez szükséges munkaerőt. Közölték, hogy a program képzéseit április végéig 3600-an fejezték be,…

Read More

Kitelepítették a teknősöket a madridi Atocha pályaudvarról

Állatvédelmi okokból kitelepítették a teknősöket és díszhalakat a madridi Atocha pályaudvar várótermében található trópusi kert medencéjéből – közölte a spanyol vasúti infrastruktúra üzemeltetéséért felelős társaság (Adif) szerdán. A spanyol főváros legnagyobb pályaudvarán kialakított négyezer négyzetméteres botanikus kert igazi látványosságnak számít, a látogatók általában hosszan elidőznek ott az egzotikus növényeket és a medencében élő állatokat figyelve. A teknősök és díszhalak szomorú sorsát azonban kevesen ismerik; mindannnyian elhagyott házi kedvencek, akiktől régi tulajdonosaik a pályaudvar eredetileg csak vízinövények számára kialakított medencéjében szabadultak meg. A pályaudvart üzemeltető cég az elmúlt években önként vállalta…

Read More

Új bevásárlóközpontot építene Budapesten a német ECE, de nem fog

Új bevásárlóközpontot épít Budapesten a német ECE az óbudai Szentendrei út és Bogdáni út kereszteződésénél, az 52 ezer négyzetméter bérbe adható területű, 170 üzletnek helyet adó plázát a tervek szerint 2021 végén nyitják meg. A társaság 200 millió eurós beruházási költséggel számol – mondta el Christoph Augustin, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezetője a beruházást bejelentő szerdai sajtótájékoztatón. Hozzátette: a bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető ECE a beruházások megkezdéséig általában saját tőkéből finanszírozza az előkészítést, majd saját forrásból vagy banki hitelből folytatja. A Szentendrei úti rozsdaövezet megújításában fontos szerepet játszó bevásárlóközpont…

Read More

Évente több ezer életet menthet a kamionok holtterének ismerete

Évente több ezer közúti baleset lenne megelőzhető, ha az autósok, motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is tisztában lennének a tehergépjárművek holtterének méreteivel – többek között erre is felhívták a figyelmet május 11-én, a Közlekedéstudományi Egyesület által elindított Közlekedési Kultúra Napjának budapesti rendezvényén. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett eseményen a biztonságtudatos közlekedés fontossága mellett, az intermodális fuvarozás közlekedési kultúrára kifejtett hatásait, előnyeit is ismertették. A résztvevők többek közt kipróbálhatták, mit lát egy sofőr a kamion vezetőfülkéjéből, és azt is, hogyan daruzzák át a kamionok több tonnás pótkocsiját…

Read More

Magyarországon hasít a Mercedes-Benz

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. már megint sikeres évet zárt: a termelés az elmúlt esztendőben 4,1 százalékkal haladta meg a 2016-ost, több mint 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autó készült Kecskeméten. A vállalat nettó árbevétele meghaladta a 3,5 milliárd eurót. A profitot teljes mértékben az újabb magyarországi beruházásokra fordítja a vállalat. A Mercedes-Benz gyár társaságként és munkaadóként 2017-ben összesen 23 millió eurónyi (~7,13 Mrd. forint) adót és járulékot fizetett a magyar állam, illetve a kecskeméti önkormányzat részére. (A Gyurcsány-kormány a Mercedes-Benz-nek közel harmincmilliárd forint állami támogatást ítélt meg, 2017 pedig a…

Read More

Új légiközlekedési lehetőségről tárgyalnak a Budapest Airport vezetői Kínában

A Budapest és a sanghaji régió közötti utas- és áruszállító légijáratok indításának lehetőségeiről tárgyalnak a Budapest Airport (BA) vezetői kínai partnerekkel a sanghaji “Transport Logistic” konferencián május 16-18. között – közölte a BA. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a budapesti repülőtér több tekintetben is előnyös cargo-üzemelésre, minden adottsága megvan ahhoz, hogy jelentős elosztó központtá fejlődjön. A Budapest Airport közleményben hangsúlyozta, hogy a “BUD 2020” fejlesztési programjuk keretében 2017 nyarán két új logisztikai központot adtak át a DHL Express és a TNT részére a repülőtéren. Az ötéves, 160…

Read More