Növekedett a charleroi-i reptér forgalma 2017-ben

Az előző évhez képest hat százalékkal nőtt 2017-ben a fapados légitársaságokat fogadó dél-belgiumi Charleroi repülőterének forgalma. A magyar hátterű WizzAir 16 százalékkal több utast szállított Belgiumba – közölte a La Libre Belgique című belga napilap. A repülőteret irányító igazgatóság tájékoztatása szerint közel rekordnak számító 7,7 millió utas fordult meg a charleroi-i reptéren, amely mintegy ötmillióval haladta meg az üzleti tervben rögzített várakozásokat. Annak ellenére növekedést sikerült elérni a repülőtér forgalmában, hogy az ír Ryanair légitársaság nyár végétől rengeteg járatot törölt Európa-szerte. A járattörlések több tízezer utast térítettek el a dél-belgiumi…

Read More

Magyar Közút: újabb mérőállomáson szűrik ki a túlsúlyos járműveket az M1-es autópályán

Január elsejétől aszfaltba épített érzékelőkkel szűrik ki a túlsúlyos tehergépjárműveket az M1-es autópályán a Lajta mélységi mérőállomáson – mondta Szerencsi Gábor, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. közúti szolgáltató igazgatója. Közölte: a mérőállomáson nemcsak a tengelysúlyt és az össztömeget mérik, hanem a járművek szélességét és hosszúságát is. Van olyan mérőállomás is Magyarországon, ahol nem kell kiterelni a járműveket a forgalomból, mivel az automata szenzorokkal és kamerákkal ki tudják szűrni a szabályokat be nem tartókat. Ennek a próbaüzeme tart. A tengelyterhelés és az össztömeg mérésével a közlekedőket az uniós és a…

Read More