2014 óta bővül az autópiac

Folyamatosan nő mind a használt, mind az új gépjárművek eladása 2014 óta – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.

Az elnök szerint tavaly is ez a trend volt érvényes, és az új technológiák megjelenése ezt a folyamatot csak tovább serkentette. Hozzátette, egyre többen keresik azokat az új technológiákat, amelyek egyrészt a károsanyag-kibocsátás csökkentését (hibrid, elektromos), másrészt pedig a megnövelt biztonságot célozzák.

Szólt arról is, az utóbbi években megjelent vezetéstámogató rendszerek is rendkívül népszerűek. Gablini szerint már most látható, nagy átalakulás előtt áll az autópiac, és néhány éven belül jelentősen szigorodni fognak a károsanyag-kibocsátás mértékére vonatkozó szabályozások, így a szennyezőbb járművek sokkal többe kerülnek majd.

Az utóbbi időszakban megfigyelhető, hogy a dízel autók forgalma csökken, miközben jelentősen nő a hibrid és az elektromos járművek eladása – mondta, hozzátéve, hamarosan nagy mennyiségű dízel autó jelenik majd meg a külföldi használtautó-piacokon. “Nekünk arra kell figyelni, hogy az eddigi rossz folyamatokat ne tetézzük azzal, hogy tárt kapukkal várjuk azokat az autókat, amelyeket odakint leselejteznek. Magyarországnak is át kell állnia arra, hogy kifejezetten a károsanyag-kibocsátás alapján méri az adóterhet a különféle járművekre” – mondta.

Related posts

Leave a Comment