Csaknem duplájára nőtt a szexuális bűncselekmények száma a berlini tömegközlekedési eszközökön tavaly

Csaknem megduplázódott a berlini közösségi közlekedési vállalat (BVG) járművein történt szexuális bűncselekmények száma tavaly az egy évvel korábbihoz képest – jelentette a BZ című helyi lap.

A német fővárosban közlekedő autóbuszokon, villamosokon és metrókon 2017-ben 295 bejelentett szexuális bűncselekmény történt, míg egy évvel korábban 156 esetet jegyeztek fel. A lap szerint a növekedés egyik lehetséges magyarázata a jogi szabályozás változása, ugyanis 2016 novemberétől szigorítást vezettek be, amelynek részeként a nemiséggel kapcsolatos szóbeli támadásokat is a szexuális bűncselekmények közé sorolták.

Az esetek száma az idén is magas, egyedül az év első két hetében 11 szexuális bűncselekmény történt a BVG járatain, a Deutsche Bahn (BD) vasúttársasághoz tartozó városi gyorsvasút (S-Bahn) járatain és a DB Berlin területén közlekedő vonatain pedig öt nő esett szexuális bűncselekmény áldozatává – írta a BZ.

Related posts

Leave a Comment