A NATO nagyobb hangsúlyt helyez a logisztikára

A NATO-tagországok védelmi miniszterei két új parancsnokság létrehozásáról egyeztek meg, ezek a szövetség “gerincéhez” tartoznak majd, és lehetővé teszik, hogy a szövetség megfelelően tudjon reagálni az esetleges kihívásokra – közölte Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára Brüsszelben szerdán.

A NATO kétnapos védelmi miniszteri találkozója első munkanapjának szünetében tartott sajtóértekezletén Stoltenberg kijelentette: a NATO parancsnoki struktúrájának modernizálását jelentő parancsnokságok létrehozása Észak-Amerika és Európa között fenntartható módon fogja biztosítani a csapatok és katonai eszközök utánpótlását és európai mozgathatóságát.

A képességfejlesztés által javul a NATO és a szövetségesek kommunikációs képessége, gyors és hatékony reagálása egy esetleges szükséghelyzet esetén, hogy a megfelelő erők a megfelelő helyen, a megfelelő időben legyenek – húzta alá.

Mint elmondta, a NATO-nak a hidegháború végén 22 ezer alkalmazottja dolgozott 33 parancsnokságon. Jelenleg hét parancsnokságon kevesebb, mint hétezer munkatárs végzi tevékenységét. Az európai biztonsági környezet azonban megváltozott, amire a NATO-nak reagálnia kell, ezért helyez nagyobb hangsúlyt a hajózás biztonságára, a logisztikára és a katonai mobilitásra, valamint a számítógépes kibervédelemre.

Hozzátette, Németország felajánlotta, hogy befogadja az európai parancsnoki központot. A felajánlás megfontolás tárgyát képezi, ugyanis az ország nem csak földrajzilag helyezkedik el Európa szívében, hanem nagy tapasztalattal rendelkezik a katonai logisztika területén. A másik parancsnoki központ létesítésére az Egyesült Államok tett ajánlott. Ez utóbbi segítséget nyújt majd a tengeri közlekedési kapcsolatok védelmében Észak-Amerika és Európa között – mondta.

Az új parancsokságok végleges helyéről és a működtetésükhöz szükséges létszámról júniusban születik döntés – tette hozzá Stoltenberg.

Related posts

Leave a Comment