LOT: lengyel-magyar légibarátság

Magyar üzemelési engedélyt is szerezne, illetve magyar leányvállalatot alapítana a LOT lengyel légitársaság, amely májusban indít közvetlen járatokat Budapestről New Yorkba és Chicagóba.

Rafal Milczarski, a cég vezérigazgatója erről a LOT első nagyobb befogadóképességű, 9-es szériájú Boeing 787-esének átvétele kapcsán beszélt a Seattle-ből Varsóba tartó gép fedélzetén. Mint mondta, szeretné, ha a magyarok azt gondolnák, a LOT nem csak lengyel, de magyar légitársaság is, ezt pedig azzal szeretné megerősíteni, hogy Magyarországon is szerez légijármű üzembentartói, úgynevezett AOC engedélyt.

Hangsúlyozta továbbá, számít minden magyarra a LOT Magyar Légitársaság megalapításában, aki tehetséges, beszél angolul és képes az üzemmenet irányítására.

Az új budapesti járatokkal kapcsolatban azt mondta, a foglalások a terveknek megfelelően alakulnak, és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tavalyi bejelentés után a versenytársak járatbővítést jelentettek be budapesti járataikon. Kifejtette: ennek segítségével tudják stimulálni és növekedésre ösztönözni a piacot, így a légitársaságok egyre több utason tudnak osztozni.

A LOT május 3-ától indít közvetlen járatokat Budapestről New Yorkba heti négyszer, Chicagóba pedig hetente kétszer. A járatokat Being 787 Dreamlinerrel fogják teljesíteni. A LOT kilenc ilyen típusú géppel rendelkezik, csütörtökön vették át a Boeing everetti gyárában az első nagyobb befogadóképességű, 294 utas befogadására képes 9-es verziót. A gépet az átvétel után a cég vezetőivel és újságírókkal a fedélzeten Varsóba repülték, ahol péntek délelőtt landolt. Később az új repülőt torontói, a New York-i és szöuli járatokon állítják forgalomba.

Related posts

Leave a Comment