Új híd épül az Ipolyon

Új híd épülhet az Ipolyon Ipolydamásd és a szlovákiai Helemba község között.

Az új híd 2,1 milliárd forintos beruházására európai uniós keretből történik. Az 54 méter hosszúra tervezett híd 2020-ra készül el.

Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter szintén méltatta a két ország között mára kialakult kitűnő kapcsolatot. Az új hidak építése mellett hasznosnak nevezte a két ország elektromos vezetékrendszerének összekötésére tavaly aláírt megállapodást. Kiemelte a gázvezetékek összekötését is, amelyhez Bulgária és Románia is csatlakozott. A kétoldalú együttműködéseken kívül figyelemre méltónak nevezte a V4-ek közötti kapcsolatok kedvező alakulását is.

Érsek Árpád szlovák közlekedési miniszter a leendő új híd kapcsán kifejtette, a létesítmény hozzájárulhat a két ország közötti idegenforgalom, ezen belül a kerékpáros turizmus fellendüléséhez, de a kereskedelem és közlekedés alakulását is jótékonyan befolyásolhatja.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára emlékeztetett, hogy valaha 47 híd kötötte össze az Ipoly partjait, az 50-es évekre azonban számuk négyre csökkent. Most a két ország kormányának pozitív hozzáállása eredményeként további új hidak épülhetnek, amelyek nem csupán a régió, hanem a V4-ek gazdasági, kulturális kapcsolataira is élénkítően hathatnak.

(Képünkön a legutóbbi Ipoly-híd átadási ünnepsége 2012-ben. Fotó: Faragó Zoltán / MTI)

Related posts

Leave a Comment