A Budapest Airport légi kapcsolatokról tárgyalt Kínában

Budapest és Magyarország kelet-európai regionális kereskedelmi elosztó központ szerepéről, valamint személyszállító és cargo-járatok elindításának a lehetőségeiről is szó volt a Budapest Airport és a kínai légitársaságok, logisztikai cégek vezetőinek kétoldalú találkozóin egy nemzetközi fórumon szerdán Kínában – közölte a Budapest Airport.

A közlemény idézi Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki a sanghaji fórummal egyedidőben rendezett Air Cargo China kiállítás megnyitóján elmondta, hogy a budapesti repülőtér számos előnyt kínál a kínai és nemzetközi logisztikai cégeknek egyaránt, tekintettel az e-kereskedelemből származó, vagyis az online rendelt termékek piaca terén. Utóbbi tavaly a teljes magyar kiskereskedelem négy-öt százalékát tette ki. Hozzátette, hogy idén nagyszabású logisztikai beruházást indítanak Cargo City néven, amelyet a partnerek egy év múlva használhatnak.

A sanghaji fórumon a Budapest Airport a hamburgi és a düsseldorfi testvér-repülőterekkel közös standon állított ki.

Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja a fórumon elmondta, hogy az elmúlt években a kínai gazdasági és politikai döntéshozók is kiemelt figyelmet fordítottak a közép-kelet európai régióra, így fontos, hogy ezt a kitüntetett figyelmet Magyarország a lehető legjobb módon használja ki saját külgazdasági céljainak eléréséhez. Jelenleg Budapest nem rendelkezik közvetlen légi összeköttetéssel a kelet- és dél-kínai, valamint délkelet-ázsiai térségbe, így mostanra már hiánypótlóvá vált a járat beindítása – közölte a Budapest Airport.

Related posts

Leave a Comment