Európai Unió: befejezik a biztonságos, tiszta és összekapcsolt mobilitás programot

A Juncker-Bizottság megkezdi az európai közlekedési rendszer korszerűsítésére irányuló intézkedéssorozat harmadik, egyben utolsó fázisát. Az Unió helyzetéről szóló, 2017. szeptemberi beszédében Juncker elnök azt a célt hangoztatta, hogy az EU-nak és iparának világelsővé kell válnia az innováció, a digitalizálás és a dekarbonizáció terén. Az Európa mozgásban csomag korábbi, 2017. májusi és novemberi intézkedései után a Juncker-Bizottság most bemutatja a csomag harmadik és utolsó részét, hogy az említett elképzelés valóra válhasson a mobilitási ágazatban. A cél annak lehetővé tétele, hogy az európai polgárok élvezhessék a biztonságosabb közlekedés, a kevésbé szennyező járművek…

Read More

Fejlesztette nemzetközi útdíj-elszámoló rendszerét az UTA közúti szolgáltató

Fejlesztette nemzetközi útdíj-elszámoló rendszerét az UTA német közúti szolgáltató, az új, digitális technológiával működő fedélzeti egység megfelel az Európai Elektronikus Útdíj-fizetési Rendszer (EETS) irányelvnek, és használatával jelentősen csökkenthető a nemzetközi közúti fuvarozók adminisztrációs terhe és költsége – közölte az üzemanyag- és szervizkártya szolgáltató cég. A közleményben Réthy Kinga, az UTA Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a járműbe szerelhető UTA One fedélzeti egység több országot érintő fuvarnál egy számlán vezeti az útdíj-elszámolást az eddigi országonkénti kimutatással szemben. A közlemény szerint az UTA új rendszere jelenleg Ausztriában, Lengyelországban, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban…

Read More