Nőtt a forgalomba helyezett autók száma Nagy-Britanniában májusban

Nőtt a forgalomba helyezett autók száma Nagy-Britanniában májusban, már a második egymást követő hónapban, de az év egészében továbbra is erős visszaesést mértek.

A Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) honlapján kedden közzétett kimutatás szerint májusban az egy évvel korábbihoz képest 3,4 százalékkal több személygépkocsi, 192 ezer 649 új autó kapott rendszámot. Ebből a dízelmotorral működő járművek száma 23,6 százalékkal 62 ezer 260-ra csökkent, míg a benzinmotorosoké 23,5 százalékkal 119 ezer 149-re, az egyéb alternatív üzemanyaggal működő járműveké pedig 36,1 százalékkal 11 ezer 240-re emelkedett.

A magánszemélyek vásárlásai 10,1 százalékkal nőttek, viszont a flottavásárlások 0,7 százalékkal, az üzletiek pedig 9,6 százalékkal csökkentek. A dízelautók piaci részesedése az egy évvel korábbi 43,8 százalékról 32,2 százalékra csökkent, a benzineseké viszont 51,8 százalékról 61,8 százalékra emelkedett. Az alternatív energiahordozóval hajtott járművek aránya 4,4 százalékról 5,8 százalékra nőtt májusban.

Az idei év első öt hónapjában több mint 1 millió 79 ezer új gépkocsi került ki az utakra, ez 6,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A dízelautók száma 30,6 százalékkal csökkent, a benzineseké pedig 11,3 százalékkal nőtt.

Európa második legnagyobb autópiacán április előtt egy éven keresztül csökkentek az autóértékesítések, miután a vásárlók az esetleges új adóktól félve egyre jobban kerülték a dízelautókat. Szerepet játszik a csökkenésben az is, hogy gyengült a fogyasztói bizalom a Brexit körüli bizonytalanságok miatt.

Mike Hawes, az SMMT vezérigazgatója rámutatott, a májusi növekedés bátorító, és azt jelzi, hogy a piac kezd visszatérni a természetesebb növekedési ütemhez.

Related posts

Leave a Comment