A Bosch 37 milliárd forintos beruházást indít Budapesten

A Bosch 37 milliárd forintból 90 ezer négyzetméterrel bővíti fejlesztési központját Budapesten, az építkezés 2021-ben ér véget.

A Bosch Budapesti Fejlesztési Központ Campus II. alapkőletételén a Bosch budapesti fejlesztési központjának vezetője közölte, hogy a csaknem két és félezer mérnököt foglalkoztató létesítmény nagyszabású fejlesztésekre is önállóan alkalmas. Oliver Schatz hozzátette, hogy a most kezdődő bővítés mindezt egyedülálló műszaki lehetőségekkel bővíti, és biztosítja a kreatív mérnöki munka feltételeit.

Klaus Peter Fouquet, a Robert Bosch AG elnöke hangsúlyozta, hogy Magyarország mind a gyártásban, mind a fejlesztésben kulcsfontosságú a Bosch számára. Utóbbi területre a cég csaknem 55 milliárd forintot fordított tavaly belföldön, a több mint 13 ezer magyarországi alkalmazottból 2600-an kutatási és fejlesztési területen dolgoznak – tette hozzá. A vállalat vezetője a beruházástól azt várja, hogy hosszú távú növekedést biztosít és magasan képzett munkavállalók számára teremt csaknem kétezer álláshelyet.

A Bosch idén ünnepli első magyarországi kirendeltségének 100. évfordulóját. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi cég Magyarországon kilenc leányvállalat működtetésével a legnagyobb külföldi ipari munkaadó. A Bosch globális árbevétele tavaly meghaladta a 78 milliárd eurót.

Related posts

Leave a Comment