Az emberek készen állnak az együttműködésre a robotokkal – nem is van nagyon más választásuk

Az emberek 93 százaléka elfogadná a robotoktól kapott utasításokat a munkahelyén, és kész együttműködni velük – derül ki az Oracle és a Future Workplace kutatócég közös felméréséből. Fehér Csaba, az Oracle portfolió igazgatója a kutatásról elmondta, az eredmények jól mutatják, hogy az emberek nem félnek a mesterséges intelligencia használatától, a robotokkal való kapcsolattartástól, illetve a munkájuk elvesztésétől a mesterséges intelligencia miatt. Az 1320 humánerőforrás-vezető és munkavállaló megkérdezésével készített felmérés szerint a megkérdezettek készen állnak a mesterséges intelligencia (AI) használatára. A kutatásból az is kiderült, hogy jelentős különbség van a mesterséges intelligencia…

Részletek>

Nincs fennakadás: szépen épül a kaposvári autóbusz-telephely

Szita Károly

Jól halad a helyi járatú autóbuszok telephelyének építése Kaposváron, a mintegy 5,5 milliárd forintos beruházás jövő tavasszal fejeződik be – mondta a város polgármestere. Szita Károly (képünkön) hangsúlyozta: a Cseri úton zajló fejlesztéssel harminc év után végleges helye lesz a tömegközlekedését biztosító, cukorgyári melléktermékből előállított gázzal üzemelő autóbuszflottának, a járművek szervizelését pedig bérmunka helyett maga a Kaposvári Közlekedési Zrt. végezheti el. A projekttel jelentős állomásához érkezett Kaposvár Németh István néhai polgármesterről elnevezett, 187 milliárd forintos fejlesztési programja, amelynek része egy a somogyi megyeszékhely közlekedési feltételeit javító, 12 milliárd forintból megvalósuló úgynevezett…

Részletek>