Legalább a lámpaoszlopok okosak Budapesten

Az első, csoportba kapcsolt közvilágítási okososzlopokat mutatták be Budapesten, a IX. kerületi Lechner Ödön fasorban.

A kísérleti projektben öt, különböző funkciókkal rendelkező közvilágítási oszlopot telepítettek és kapcsoltak össze. Az energiatakarékos, fényerő-szabályozásra és távvezérlésre is alkalmas lámpatestek mellett az oszlopok további intelligens funkciókat biztosítanak, egyebek mellett wifi szolgáltatást, videós térfigyelést, segélyhívást, elektromos járműtöltést, környezetérzékelő szenzorokat és programozható LED információs képernyőket. Az összköltség mintegy ötvenmillió forint volt.

Marie-Theres Thiell, az Elmű-Émász igazgatóságának elnöke elmondta: a projektben az Elmű-Émász ötletgazdaként, befektetőként és fővállalkozóként vesz részt, a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. a felállított oszlopok tulajdonosaként és a közvilágítás üzemeltetőjeként szintén befektető és finanszírozó, a Hofeka cég az oszlopok gyártója, a NETvisor pedig a rendszerintegrátor.

Az oszlopok által gyűjtött információk és az általuk nyújtott szolgáltatások hozzájárulnak a környezet állapotának jobb megismeréséhez, a fogyasztóbarát digitalizáció vívmányainak elterjedéséhez, a közbiztonság javításához, miközben minőségi energiaszolgáltatást nyújtanak és elősegítik a tiszta, klímabarát közlekedést – hangzott el a bemutatón.

Thiell hangsúlyozta: a kísérleti projekt bemutatja az oszlopok újfajta hasznosításának lehetőségeit valós városi környezetben, valamint a jövőbeni értékesítés referenciájaként is szolgál.

Az Economist Intelligence Unit (EIU) 140 várost vizsgáló tanulmánya szerint Budapest élhetősége évről évre javul, a magyar főváros 2010-ben az 55. helyen végzett, míg mára a 34. helyre került.

Related posts

Leave a Comment