A légitársaságok 16 százalékkal többet fordítanak információtechnológiára az idén

A légitársaságok 16 százalékkal növelik majd az információtechnológiára és informatikai fejlesztésekre szánt költségvetésük mértékét az idén a repülőtéri informatikai rendszereket fejlesztő SITA elemzése szerint.

A SITA Budapesten tartott konferenciájával egy időben közzétett tanulmányában azt írta, az előző évhez képest 2017-ben nem változott az it-beruházásokra fordított összeg, a teljes bevétel 3,1 százalékát, mintegy 21 milliárd dollárt fordítottak erre a célra. Az idei évben azonban már fejlődés várható, a 2017-es szinthez képest 16 százalékkal harmincmilliárd dollárra emelkedik majd ez a költségtétel.

Az elemzésben rámutattak arra, hogy a légitársaságok kilencven százalékának van már mobilalkalmazása, illetve ehhez kapcsolódó fejlesztése, 89 százalékuk a kiberbiztonság, nyolcvan százalékuk a felhő alapú szolgáltatások terén is jelentős beruházásban vesz részt.

A jövőbeni fejlesztések között a légitársaságok döntő többsége, 88 százaléka a repülőtéri kiszolgáló létesítményeket újítaná meg 2021-ig úgy, hogy automata utasfelvételt, csomagleadást és beszállást tenne lehetővé. A megkérdezett légicégek 71 százaléka a biometrikus azonosításban is folytat kutatásokat, 63 százalékuk pedig a valós idejű sorban állási idő előrejelzésében folytat fejlesztéseket.

Az automatizált repülőtéri rendszerek között a legtöbben az utasfelvételt szeretnék automatizálni. A SITA kutatása szerint ma még az utasok fele használja a hagyományos utasfelvételt, de arányuk 2021-re 27 százalékra csökken, míg az automatikus vagy mobilalkalmazással történő utasfelvétel aránya a mai 11 százalékról 28 százalékra emelkedik, és ez lesz a legnépszerűbb módszer.

Ma még a társaságok legnagyobb része, 77 százaléka az utazási okmányokat beolvasó megoldásokat fejleszt, míg a biometrikus azonosítással öt százalék foglalkozik, de 2021-re a légicégek 43 százaléka szeretne olyan kutatást, fejlesztést elindítani, amely a biometrikus azonosítással kapcsolatos.

Related posts

Leave a Comment