A MINI rekordévre számít az idén Magyarországon

A BMW Group “lovebrand” márkája, a Mini is profitál a magyarországi autópiac élénküléséből, az első háromnegyed év eredményei alapján várhatóan sikerül a tavalyi, 224 darabos rekordeladást felülmúlni.

A BMW Magyarország tájékoztatása szerint az első kilenc hónapban 184 MINI-t adtak el Magyarországon a márkakereskedések. A prémium szegmensben szereplő “életmódautó” ezzel ugyan mindössze 0,18 százalékos részt tudhat magáénak a piacon, erősödése 2017-ben azonban erőteljes volt, amikor 2016 évi eladásait több mint 80 százalékkal teljesítette túl.

Salgó András kommunikációs vezető jelezte: a környezetbarát járművek iránti fokozódó érdeklődés is támogatja a MINI-t, amely 2017 júniusában vezette be első, konnektorról tölthető hibrid modelljét. Az elektromos meghajtást kínáló autók értékesítésében a BMW és a MINI a prémium szegmens legsikeresebb márkája – emelte ki, ismertetve: az idén január és augusztus között 272 darab BMW i és iPerformance, valamint plug-in-hibrid MINI modellt adtak el Magyarországon.

A Datahouse kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint Magyarországon az idén az első háromnegyed évben 1452 elektromos és plug-in hibrid személyautó kelt el. A MINI 2019-ben áll elő teljesen elektromos változattal. Országszerte már öt MINI márkakereskedés található, az elmúlt napokban nyílt meg a miskolci, valamint a pécsi szalon.

A MINI legnagyobb piaca Nyugat-Európában Nagy-Britannia, Németország, Franciaország és Olaszország. A 12 országot magába foglaló kelet-közép-európai régióban pedig Görög-, Lengyel- és Csehországban szerepel a legjobban.

Related posts

Leave a Comment