Angyal a Főtaxi élén

A Főtaxi vezérigazgatói posztját október 24-től Angyal Zsolt (képünkön) tölti be, a szakember Mohl Lászlót váltotta, aki 2018. június 1. és szeptember 30. között állt a társaság élén – közölte a Főtaxi Zrt.

A közlemény szerint Angyal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett járműgépészmérnökként 1992-ben, 1994-ben pedig a Budapest Business Schoolban közgazdász diplomát szerzett. A Főtaxi új vezérigazgatója korábban, 2010 és 2018 között a Business Lease Hungary operációs igazgatója volt.

Magyarország legrégebbi taxivállalata, az idén 105 éves Főtaxi 2018 májusában felvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, ezáltal csaknem kétezer autóra nőtt a Főtaxi flottája. A külön márkanév alatt működő két cég jelenleg havonta több mint háromszázezer fuvart bonyolít le Budapesten és a repülőtéren, így együttesen 37 százalékkal több fuvart teljesít, mint a Főtaxi önállóan egy évvel korábban. A cég megrendeléseinek csaknem harminc százaléka applikáción keresztül, hetven százaléka pedig a diszpécserközpontba érkezik. Az év végi csúcsforgalomban a megrendelések és a fuvarszám további emelkedésére számít a vállalat.

A Főtaxi 2017-ben mintegy 2,2 milliárd forint árbevétel mellett 384 millió forint adózott eredményt ért el, míg 2016-ban 1,89 milliárd forintos árbevétel mellett 396 millió forint adózott eredménye volt.

Related posts

Leave a Comment