Az MNB megbírságolta a Duna House Hitelcentrumát

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17 millió forintra bírságolta a Duna House Holding Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló Hitelcentrum Szolgáltató Kft.-t a többes ügynöki tevékenységgel összefüggő jogszabályok és a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése miatt – közölte a Duna House. A közlemény szerint a jegybank november 23-án hozott határozatában megállapított hiányosságok a cégcsoport tevékenységét nem veszélyeztetik. Kiemelték: a társaság a vizsgálat során teljes körűen együttműködött a felügyelettel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a határozatban megfogalmazott megállapításoknak megfeleljen, határidőn belül intézkedjen. A Duna House részvényeivel 2016. november 11. óta kereskednek a BÉT…

Read More

Emelkedett a Duna House árbevétele és adózott nyeresége

A Duna House cégcsoport 2018 harmadik negyedévében 1,564 milliárd forint árbevétel mellett 293,3 millió forint adózott nyereséget ért el, ami éves szinten 30, illetve 54 százalékos emelkedést jelent – tette közzé a Duna House Holding Nyrt. A régiós ingatlanközvetítő hálózat konszolidált jelentése szerint az első három negyedévben 1,463 milliárd forint volt a cégcsoport adózott profitja, 96 százalékkal több, mint egy évvel korábban, míg az árbevétel 74 százalékkal, 6,067 milliárd forintra emelkedett. A cégcsoport teljesítménye a jelentés szerint megfelel a menedzsment várakozásainak. A menedzsment az első három negyedév kimagasló eredményei alapján…

Read More

Autótulajdonosok százai tüntettek Ungváron az európai regisztrációjú gépkocsik ukrajnai belépésének szigorítása ellen

Több száz kárpátaljai autótulajdonos rendezett tüntetést Ungváron, mert Ukrajnában november 25-től nehezen értelmezhető, szigorú törvényekkel – magas behozatali vám vagy kaució kiszabásával – nehezítették meg az ukrán állampolgároknak, hogy külföldön regisztrált autóikkal lépjenek be az országba és azokat belföldön használják. Az autósok az ungvári stadionnál gyülekeztek, majd a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elé vonultak. A tiltakozók azt követelik, hogy kezdjen tárgyalásokat velük a megye vezetése – adták hírül kárpátaljai hírportálok. A jelentések szerint a tüntetők gépkocsi gumiköpenyeket raktak le az adminisztráció épülete elé, és meggyújtották őket. A tiltakozók nem engedték…

Read More

Drágul a vasúti árufuvarozás jövőre

Átlagosan hat-tíz százalékos díjemelésre készül­nek jövőre a magyarországi vasúti árufuvarozók, ügyfeleikkel már egyeztetnek – írta a Világgazdaság. A lapnak a fuvarozók elmondták, hogy többet kell majd fizetniük a MÁV-nak a vontatáshoz használt villa­mos energiáért. E költségek a Rail Cargo Hungáriánál (RCH) várható­an 23 százalékkal nőnek, a GYSEV Cargónál 25 százalékkal, a CER Cargo Hungary pedig húsz százalé­kot jelzett. Kukely Márton, a CER Cargo Holding vezérigazgatója elmondta, hogy a másik nagy, díjemelésre szorító tétel an­nak többletköltsége, hogy a pályafelújítások miatt a szerelvények kénytelenek a korábbinál hosszabb úton és hosszabb ideig köz­lekedni.…

Read More

Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a NAV

Több milliárd forint kárt okozó csalássorozatot derített föl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) segítségével – jelentette be a NAV bűnügyi főigazgató-helyettese. Zámbó Péter közölte, hogy a NÚSZ Zrt. az adóhatóságnak részletesen elemzett és rendszerezett adatbázisokat küldött, ezekből pedig olyan eseményekre figyeltek föl, amelyeket egymástól függetlennek látszó cégek követtek el, ám valójában egy bűnszervezethez köthetők. Tehergépjárműveiket az adatok alapján sikerült telephelyekhez kötni, majd ezeken keresztül eljutni az elkövetőkhöz – tette hozzá. Az elkövetők – mint mondta – legális árut szállítottak fuvarozási szerződéssel, de…

Read More

Sztrájkolnak az Amazon madridi logisztikai központjának dolgozói

Sztrájkba léptek pénteken az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói jobb fizetési és munkafeltételeket követelve. A spanyol fővárostól mintegy húsz kilométerre, San Fernando de Henaresben található központban a nappali műszakban dolgozók kilencven százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez – közölte Eduardo Hernández, a CGT szakszervezet képviselője. A munkavállalók kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés kedvezőbb volt számukra, ezért újratárgyalást követelnek, amelyben a cég garantálná a bérek inflációkövetését és a fizetett betegszabadságot egyebek mellett. Az Amazon tájékoztatása szerint a szakszervezet közlése nem felel meg a valóságnak, mert a dolgozók…

Read More

A Csarna-völgyi kisvasút építése nem élvezi az agrárminisztérium támogatását

Nem támogatja az Agrárminisztérium a kisvasút építését a fokozott védelmet élvező, különleges természeti értékekkel rendelkező börzsönyi Csarna-völgyben. Csütörtöki közleményében a környezetügyért is felelős szaktárca hangsúlyozza, hogy a Csarna-völgyben a jogszabályok csak természetvédelmi céllal, a természeti folyamatok működésének biztosítása és elősegítése érdekében engedik a beavatkozást. A minisztérium szerint mindezt hosszú távon a nemzeti park igazgatósági vagyonkezelése biztosíthatná, ezért soron kívül intézkednek arról, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe kerüljön át a terület az állami erdőgazdaságtól. Az Ipoly Erdő Zrt.-t Nagy István miniszter a beruházás engedélyeztetési kérelmének visszavonására utasította – közölték.

Read More

Követhető lesz az ajánlott és a tértivevényes postai levelek útja

A feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja, a projekt az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg csaknem 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, a Magyar Posta saját forrásból további 3,3 milliárd forintot fordít a teljes program megvalósításra. A posta keddi tájékoztatása szerint a fejlesztés célja a klasszikus levélpostai szolgáltatások modernizálása. A küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül elérhetik az ajánlott levelek útjáról összeállított információkat, így követhető lesz számukra a teljes postai folyamat. A fejlesztés keretében több mint…

Read More

Tizenhét százalékkal növelte adózott eredményét az easyJet

Tizenhét százalékkal növelte adózott eredményét az előző évihez képest az angol easyJet diszkont légitársaság a szeptember 30-ával végződött pénzügyi évben. A légicég honlapján közölt eredmény-kimutatás szerint bevételeik 5,8 milliárd fontot tettek ki, 16,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az üzemelés költsége 13 százalékkal nőtt és 4,9 milliárd font volt, így az easyJet üzemi eredménye 17,9 százalékkal 836 millió fontra, az adózott eredmény pedig 17 százalékos növekedéssel 358 millió fontra javult. Az elmúlt egy évben az easyJet 88,5 millió utast fuvarozott, 10,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában,…

Read More