A közlekedési szakszervezetek szövetsége a járművezetés, mint szakma elismerését kéri

A járművezetés szakmaként elismerését kéri a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) – közölte a KSZOSZ.

A közlemény idézte Nemes Gábort, a KSZOSZ elnökét, aki kifejtette: a szövetség régóta szorgalmazza a közösségi közlekedésben dolgozók számára a járművezetés szakmai szintre emelését, ami méltó elismerése lenne annak a felelősségteljes munkának, amit nap mint nap végeznek, utasok tömegeinek a biztonságáért felelnek.

A szakszervezeti szövetség a napokban tartott tisztújító kongresszusán a járművezetés szakma szintre emelésével együtt összesen hat pontban foglalta össze a közlekedésben és az áruszállításban dolgozók problémáit és követeléseit. Példaként a megszüntetett korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj helyére lépő rugalmas rendszer európai szintű kidolgozását és magyarországi alkalmazását, illetve a külföldön dolgozó magyar járművezetők – fuvarozók – helyzetének rendezését említették.

A problémák megoldásához a KSZOSZ a magyarországi politikai pártok mellett az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete (ETF) segítségét is kéri. Hozzátették, hogy az ETF-hez azért fordultak támogatásért, mert az Fair Transport címmel indított kampányt, amelyben minden európai közlekedési dolgozó számára egyenlő bánásmódot követelnek a bérezésben és munkafeltételekben is.

Related posts

Leave a Comment