Önálló sofőrképzési programot indított a Waberer’s

„Tiéd a pálya!” címmel önálló sofőrképzési programot indított a Waberer’s november végén. A képzést sikeresen teljesítők nehézgépjármű vezetésére jogosító igazolványt szereznek, és nemzetközi gépjárművezetői tapasztalatra tehetnek szert Európa legnagyobb saját flottájával rendelkező fuvarozó vállalatánál. A most elindult tréningre többszörös volt a túljelentkezés, így széles körből választhatták ki azokat az elhivatott sofőrjelölteket, akiknek kedvezményes képzést, már a program ideje alatt munkalehetőséget és fizetést is kínál a fuvarozó cég. A tavasszal záruló programra már B kategóriás jogosítvánnyal jelentkezhettek a 21. életévüket betöltött jelöltek, akiknek a képzésért cserébe mindössze annyit kellett vállalniuk, hogy…

Read More

Csuklós Skoda-Solaris trolibusz érkezett Budapestre

Csuklós Skoda-Solaris trolibusz érkezett Budapestre, jövő év első félévében pedig tíz szóló és tizenegy csuklós jármű érkezik még a flottába – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közlemény szerint a forgalomba helyezés előtt a járműveken műszaki teszteket végeznek, majd utasok nélküli próbautakat tesznek velük. A fővárosban jelenleg 36 ilyen jármű közlekedik – tették hozzá. A 67 férőhelyes szóló és 105 férőhelyes csuklós buszok alacsonypadlósak, kedvező energiafogyasztásúak, és legalább négy kilométert felsővezeték nélkül, önjáró üzemmódban is meg tudnak tenni – olvasható a közleményben. A projekt mintegy négymilliárd forint uniós támogatásból a…

Read More