Új Ipoly-híd megépítéséről született magyar-szlovák megállapodás

Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről a Nógrád megyei Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között kedden Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere. Palkovics László kiemelte, a mintegy 670 kilométeres magyar-szlovák határszakasz Európa egyik leghosszabb határszakasza. A múlt században megszakadt közlekedési kapcsolatok megújítását nehezíti, hogy közel 250 kilométeren a Duna és az Ipoly választja el a két országot egymástól. A miniszter hozzátette, a határszakaszon jelenleg összesen 32 közúti átkelőhely működik, ezek közül nyolcat 2010 óta adtak át. A Drégelypalánkot Ipolyhídvéggel összekötő…

Read More

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Budapesti mobilitási tervet

Elfogadta a 2030-ig szóló fővárosi közlekedésfejlesztési stratégiát, a Budapesti mobilitási tervet (BMT) a Fővárosi Közgyűlés. A tervet 21 igennel, 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tervdokumentációt március 21-én a Fővárosi Fejlesztések Tanácsa és ezen keresztül a kormányzati szervezetek, a Miniszterelnökség is megvitatta. A tervezési folyamat része a BMT és a hozzá tartozó stratégiai környezeti vizsgálat széleskörű társadalmi egyeztetése is, amelyen április 11. és május 11. között zajlott. A BMT-ben szereplő lehetséges projektek listája, az úgynevezett hosszú lista azon fejlesztési elképzelések összessége, amelyek a terv céljainak és az azokhoz tartozó intézkedéseknek…

Read More