Csökkentette az IATA a légitársaságok éves nyereség-kilátásait

Csökkentette előrejelzését a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a légitársaságok év végére várható profitjára, a szövetség a korábbi 35,5 milliárd dollár összesített adózott nyereség helyett 28 milliárd dollárnyi eredményre számít. Brian Pierce, a légitársaságokat összefogó szervezet vezető közgazdásza Szöulban sajtótájékoztatón azt mondta, elsősorban a kerozin- és bérköltségek növekedése miatt jelentősen nőttek a cégek költségei, a bevételek azonban a nem, vagy alig emelkedő jegyárak miatt jelentősen nem változtak. A közgazdász kiemelte, hogy az eredmény utasonként mindössze hat dollár nyereséget jelent, és folyamatosan csökken: a 2016-os rekord év óta a cégek jövedelmezősége…

Read More

Miskolc: bérletet kapnak az autósok

Június elsejétől úgynevezett autós bérletet vezet be a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. azzal összefüggésben, hogy hamarosan megkezdődik Miskolcon a déli tehermentesítő út felújítása, és az autósok várhatóan augusztus végéig kerülő útra kényszerülnek. Az autós bérlet forgalmi engedéllyel használható villamosra és autóbuszra. Ára kedvezményes, annyiba kerül, mint a diákbérlet – közölte az MVK. Az új, kedvezményes bérlettel kifejezetten a városban egyedül autózókat célozza meg Miskolc közlekedési vállalata, hogy csökkentse az autós forgalmat, és növelje a környezetbarát közösségi közlekedésben részt vevők arányát.

Read More