Hivatalosan is megnyílt Peking második nemzetközi repülőtere

Hivatalosan is megkezdte működését Peking második nemzetközi repülőtere, a Beijing Daxing International Airport — jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. Az új légikikötő építését 2014. december végén kezdték meg, a tengeri csillagot formázó terminál épületének felépítéséhez pedig 2015 szeptemberében láttak hozzá a néhai Zaha Hadid iraki származású brit építész tervei alapján. A teljes beruházás mintegy 450 milliárd jüanból (19 200 milliárd forint) valósult meg. A csaknem 700 ezer négyzetméteres, egyterű terminállal rendelkező repülőtér, amely nevét arról a Peking déli részén fekvő kerületről kapta, ahol található, négy kifutópályával kezdte meg a…

Read More

Már mindenhol használják, de a régióban elsők között Magyarországon vezeti be az okosszemüvegek legújabb verzióját a DHL Supply Chain

A szerződéses logisztika piacvezetőjeként és a Deutsche Post DHL Group tagjaként a DHL Supply Chain tovább folytatja az okosszemüvegek és az egyéb viselhető eszközök bevezetését, amely a vállalat digitalizálási stratégiáját képezik: a régióban elsők között Magyarországon, a Biatorbágyon található 42 ezer négyzetméteren elterülő elosztó központban vezetik be az Glass Enterprise Edition második generációját. Az eszköz a kiterjesztett valóság segítségével támogatja a raktárakban lévő kigyűjtési folyamatokat, mindez eredményesebb és hatékonyabb munkavégzést eredményez. A felhasználóbarát eszköz növeli a sikerélményt, így a bevezetését követően nagyon rövid idő alatt megszerették a raktárakban dolgozó kollégák.…

Read More