Budapest Airport: bővítik a lakossági ablakszigetelési programot

Ferihegy

Jövőre kibővül a négy éve megkezdett lakossági ablakszigetelési program – közölte a Budapest Airport Zrt. A közlemény szerint 2016 és 2019 között – mintegy 150 millió forint ráfordítással – 1500 ingatlantulajdonos számára ajánlották fel a programot, 2020-ban pedig újabb 1500 háztartás számára nyílik meg ez a lehetőség. Hozzátették, hogy 2020-tól a programban való részvétel a korábbinál kétszer nagyobb területen lesz elérhető, és az ingyenes ablakszigetelésen felül jövő tavasztól szellőztető berendezést is igényelhetnek. A programba történő jelentkezés menete hamarosan még gyorsabb és egyszerűbb lesz: az érintett lakóházak tulajdonosai a jövő év…

Részletek>

Uniós tanács: a tagállamok jóváhagyták a nemzetközi fuvarozásra vonatkozó új kiküldetési szabályok javaslatát

Európa

Az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) jóváhagyta a mobilitási csomagként ismert, a járművezetők munkakörülményeiről, a nemzetközi szállításban részt vevő járművezetőkre vonatkozó különleges kiküldetési szabályokról, az árufuvarozási piachoz való hozzáférésről és a végrehajtás javításáról szóló javaslatokat – közölte az Európai Unió Tanácsa. Az elfogadott javaslat egyebek mellett a járművezetők kiküldetésével összefüggően meghatározza, hogy a hivatásos gépjárművezetők miként részesülhetnek annak az elvnek az előnyeiből, hogy az „ugyanazon helyen elvégzett ugyanolyan munkáért ugyanolyan bért kell fizetni”. A járművezetők maximális munkaidejére és minimális pihenőidejére vonatkozóan a javaslat bizonyos fokú rugalmasságot vezet be a nemzetközi árufuvarozásban…

Részletek>

Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre a Ural Airlines

Ural Airlines

Repülőjáratot indít Moszkvából Budapestre december 28-tól a Ural Airlines/Uralszkije Avialinyii orosz légitársaság – közölték szerdán turisztikai honlapok. A jekatyerinburgi székhelyű cég hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton 12 óra 30 perckor indít gépet a magyar fővárosba, amely 18 óra 55 perckor indul vissza. Az útvonalon egy Airbus A320-as fog közlekedni. A minimális jegyár Moszkvából egy irányba, feladott poggyász nélkül 4475 rubel, feladott poggyásszal pedig 6935 rubel, Budapestről pedig 4985, illetve 7500 rubel lesz. A rubel jelenleg 4,69 forintot ér.

Részletek>

Tavasszal kezdődik a debreceni BMW-gyár építése

BMW

Tavasszal kezdődik a BMW gyárának építése Debrecenben – közölte a cég. A gyár építkezést előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak, Debrecen önkormányzata a városrész északnyugati külterületén található ipari terület előkészítési munkálatait végzi – írták. Azt is közölték, hogy a BMW csoport debreceni karrierfejlesztő csapata a következő hetekben toborzási kampányt indít, amelyet 2020-ban Hajdú-Bihar megye egész területére kiterjesztenek. Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben tökéletes választásnak nevezte Debrecent. Emlékeztettek, 2018 végén kezdődtek meg a gyár földterületi előkészületei: a munkagépek több mint 1,7 millió köbméter földet termeltek…

Részletek>

Bővítette a csomagfeldolgozási területeit a Magyar Posta

Magyar Posta

A Magyar Posta összesen 5500 négyzetméterrel bővítette újabb két vidéki logisztikai feldolgozási területét, hogy megfeleljen a folyamatosan bővülő csomagküldési igényeknek – közölte a posta. A napokban átadott nyíregyházi és füzesabonyi bővítést megelőzően hat logisztikai telephelyen biztosítottak nagyobb területet a csomagfeldolgozáshoz. Várakozásaik szerint az idei karácsonyi szezonban 15 százalékkal lesz több az árutartalmú küldemény, mint tavaly – tették hozzá. A Magyar Posta a szállítási és átfutási idők alapján azt javasolja, hogy a karácsonyi csomagokat a postákon december 19-éig adják fel az ügyfelek. A közleményben felidézték, hogy a GKI Digital Magyar Postának készített felmérése…

Részletek>

Az Indotek kétmilliárd forintot szán a szegedi és a debreceni pláza korszerűsítésére

Forint

Összesen csaknem kétmilliárd forintot költ a szegedi és a debreceni pláza külső-belső korszerűsítésére az Indotek Group – közölte a társaság. A beruházás augusztusban kezdődött első üteme az épületek belső tereit újította meg korszerű padlóburkolatokkal és bútorokkal. A bevásárlóközpontok új szolgáltatásokkal és üzletekkel bővültek, Debrecenben a garázs is megújult – írták. A következő szakasz a külső felújítás mellett a gépészeti rendszerek modernizálására és a parkolók bővítésére is kiterjed. Szegeden már megkapták a hatósági engedélyeket, így a munkálatokat 2020 első felében elkezdhetik, de az év végéig a tervek szerint Debrecenben is végeznek.…

Részletek>

Száz orosz fejlesztésű repülőgépet rendeltek meg a Magnus Aircraft Zrt-től

A pécsi repülőgépgyár a jövő év elejétől teljes kapacitással üzemel, és már megrendelték az első száz darabot a létesítményben készülő típusok egyikéből – közölte a Pécs-Pogányban korábban összeszerelő üzemet és kompozitgyárat építő, magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. A kétüléses Fusion repülőgépcsalád fejlesztése és gyártása mellett a négyüléses orosz Il-103 típusú repülőgép gyártásának előkészítése is megkezdődik a pécs-pogányi reptéren lévő létesítményeikben, írta a vállalat közleményében. Jelezték: az orosz repülőgép fő felhasználási területe a pilótaképzés, de a „gazdaságos és megbízható négyüléses repülőgép nagy keresletre számíthat” a szabadidős és üzleti célú felhasználás terén…

Részletek>

Az Audi Hungaria mild-hibrid modellek sorozatgyártását kezdte meg

Audi

Az Audi Hungaria megkezdte a mild-hibrid (MHEV, Mild Hybrid Electric Vehicles) hajtásláncú Q3 és Q3 Sportback modellek sorozatgyártását – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a Q3-modellek az Audi Hungaria első hibridautói. Gyártásukra a vállalat felkészítette a gyártósort, valamint a munkatársakat is. Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben elmondta: az elektromos korszak minden területen megérkezett az Audi Hungariához. Hozzátette: a motorgyártásuk után a járműgyártásukat is villamosították. Az MHEV-technológiájú Q3 és Q3 Sportback modelljeik történelmet írnak: ezek az első, Magyarországon készült elektromos hajtásláncú autók. A győri székhelyű…

Részletek>

Duna House: jövőre csökkenő forgalomra és 3-7 százalékos áremelkedés lehet

Duna House

Jövőre csökkenő forgalomra és három-hét százalékos általános áremelkedésre számít a lakóingatlan piacon a Duna House, amelynek előrejelzése szerint 2020-ban 130-150 ezer adás-vétel várható. A társaság várakozása alapján az általános áremelkedés mellett jövőre már csökkenhet több régióban is az ingatlantípusok ára, az értékesítési idő nőni fog, és a jelzáloghitelezésben is inkább stagnálást valószínűsítenek. A Duna House értékelése szerint miközben a gazdasági fundamentumok és 2020-as makrogazdasági várakozások alapján pozitív előrejelzés adható az ingatlan- és jelzáloghitel-piacra, több, egyelőre még nem teljesen látható folyamat befolyásolhatja a következő évet. Ezek közül az egyik legfontosabb az…

Részletek>

Új üzemcsarnokot avatott a Lászlópack Kft. Komáromban

FMCG, csomag

Az élelmiszeripari csomagolóanyagokat gyártó Lászlópack Kft. csütörtökön átadta az 1,6 milliárd forintos beruházással épült új üzemcsarnokát Komárom határában. László József tulajdonos elmondta, a 4300 négyzetméteres új üzemcsarnokkal a gyár alapterülete háromszorosára bővült. A társaság havonta 200 tonna alapanyagot dolgozott fel, az új létesítmény átadásával 15 százalékkal bővül a kapacitás. A Lászlópack Kft. hajlékony alapanyagra, műanyagra és papírra nyomtatja élelmiszeripari termékek csomagolását. Az innen kikerülő csomagolóanyag 20 százalékát exportálják Ausztriába, Németországba, Romániába, Szlovákiába és a volt jugoszláv tagállamokba. A késztermék nagyobb része tekercs formájában hagyja el a gyárat. Az 1,6 milliárd…

Részletek>