A Budapest-Belgrád vasútvonalért felelős kormánybiztosnak nevezték ki Palkovicsot

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza fejlesztésének, kivitelezésének és finanszírozásának koordinálásával foglalkozó kormánybiztossá nevezték ki Palkovics László innovációs és technológiai minisztert.

Az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. E szerint a magyar és a kínai kormány között a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról született egyezményben foglalt feladatok koordinációjáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Palkovicsot két évre. A kormánybiztos február elsejétől tölti be tisztségét.

A kormánybiztos ellátja a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztésével összefüggésben felmerülő jogalkotással kapcsolatos előkészítési feladatokat, kezdeményezi a jogalkotási döntések meghozatalát, a projekt megvalósításához kapcsolódó kormányzati és – a külpolitikáért és az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve – nemzetközi koordinációs feladatokat, továbbá koordinálja a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. működését, valamint a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. projekttel kapcsolatos tevékenységét.

A kormánybiztos tevékenységét a miniszterelnök irányítja és munkáját díjazás nélkül látja el.

A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani. A tervek szerint így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani. A tervek szerint a teljes felújítás és a korszerűsítés 2023-ra fejeződhet be.

A régi Figyelő korábbi elemzése szerint évi legfeljebb 1600, vagyis napi 4,4 vonattal lehet majd számolni, ami alapján a beruházás megtérülése 2400 évre tehető. A vonalon egyébként a magyar oldalon 166 kilométert kell majd átépíteni, amin 160-nal mehetnek majd az akár 740 méter hosszú vonatok. A projekt megvalósíthatósági tanulmányát titkosította a kormány.

Related posts

Leave a Comment