A Masterplast-csoport tavaly tíz százalékkal növelte árbevételét

A Masterplast-csoport tavaly tíz százalékkal növelte árbevételét, forgalma megközelítette a százmillió eurót, adózott eredménye 15 százalékkal bővült, hárommillió euró fölé – közölte a Masterplast Nyrt.

A tájékoztatás szerint a Masterplast az elmúlt években több mint ötmilliárd forintnyi új beruházást valósított meg. Ezek közül kiemelkedett a szabadkai, mintegy 15 millió eurós fejlesztés, ami 2018 végére lezárult, és ennek eredményeként az üvegszövetgyár kibocsátása tavaly már 28 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Hangsúlyozzák, jelentős fejlődést hozott a Masterplast számára 2018 utolsó negyedéve, a magyar mellett a szlovák és a lengyel piacon is jelentősen nőtt a cég értékesítése.

A Masterplast 23,8 millió eurós bevételt ért el 2018 negyedik negyedévében, ez 13 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értéket. A legnagyobb súlyú magyar piacon 23 százalékkal nőtt az árbevétel az október-decemberi időszakban, de hasonló mértékű volt a bővülés Szlovákiában, míg Lengyelországban 21 százalékos volt a növekedés. Az árbevételt is felülmúló mértékben, 14 százalékkal nőtt a tavalyi év utolsó három hónapjában a Masterplast üzemi eredménye, ugyanakkor a kedvezőtlen árfolyamhatások eredményeképpen a vállalat minimális, 63 ezer eurós veszteséggel zárta ezt az időszakot.

A közleményben rámutatnak arra, hogy az építőipari várakozások továbbra is pozitívak, az áfakedvezmény meghosszabbítása biztosíthatja a következő évek konjunktúráját. Kifejezetten pozitív hatása lehet az építőanyag piacra a frissen bejelentett családtámogatási intézkedéseknek és a falusi családi otthonteremtési kedvezménynek – írják a közleményben.

Tibor Dávid (képünkön), a Masterplast elnöke a közleményben kiemelte, 2018. sikeres év volt számunkra, a társaság jó irányba indult el a fejlesztéseikkel. Megújították és hatékonyabbá tették a vállalat működését, növelték a gyártási kapacitást. Azzal számolnak, hogy az idei százmillió eurót közelítő forgalom után 2021-re már a 120 millió eurós bevételt is átlépi.

Nádasi Róbert, a Masterplast vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy a beruházásaik határidőn belüli befejezésével megteremtették az alapot a további forgalom bővüléshez.

Az 1997-ben alapított Masterplast-csoport a kelet-közép-európai régió legnagyobb magyar többségi tulajdonban lévő építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport nyolc országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal, és további harminc országba értékesíti termékeit. A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriában jegyzett Masterplast részvénye kedden 680 forinton zárt, 1,45 százalékkal gyengült az előző záróárához képest.

Related posts

Leave a Comment