Áprilistól határozatlan ideig irányíthatja a HungaroControl a Koszovó feletti magaslégtér forgalmát

Áprilistól határozatlan ideig a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. végezheti a Koszovó feletti magaslégtér (KFOR-szektor) irányítását az Észak-Atlanti Tanács döntése szerint – jelentette be Bártfai-Mager Andrea (képünkön), a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli miniszter.

A miniszter elmondta, hogy a NATO felkérésére 2014-től a HungaroControl mintegy hétszáz kilométeres távolságból, budapesti központjából irányítja a koszovói feletti magaslégtér átrepülő forgalmát. Az elmúlt öt év kimagasló teljesítményének elismeréseként a NATO döntéshozó testülete, az Észak-Atlanti Tanács határozatlan idejűre módosította a koszovói magas légtér irányításáról szóló szerződést.

Bártfai-Mager kiemelte, hogy az együttműködés komoly diplomáciai sikernek tekinthető, hiszen nincs még egy ország Európában, amelynek nemzeti légiforgalmi szolgálata egy nem szomszédos ország légterét irányítja.

A miniszter elmondta, hogy a HungaroControl kiemelkedően sikeres évet zárt tavaly, több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését segítették az állami cég légiforgalmi irányítói, többek között ezzel is jelentősen hozzájárulva a nemzetgazdaság növekedéséhez. A vállalatot tavaly, az előző évekhez hasonlóan, nyereséges gazdálkodás, stabil pénzügyi helyzet jellemezte: az előzetes adatok alapján 36 milliárd forintos árbevétel mellett a társaság adózás előtti eredménye 1,7 milliárd forinttal, míg az adózott nyeresége több mint 1,5 milliárd forinttal haladja meg a tervezettet.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója elmondta, hogy a koszovói magas légtér átrepülő forgalma jelentősen nőtt az elmúlt időszakban. A magyarországi légiforgalmi irányítók 2018-ban közel 116 ezer gépet kezeltek itt, ez az elmúlt öt év gépmozgásainak harminc százalékát teszi ki. A NATO-megbízás óta eddig mintegy 394 ezer repülőgép biztonságáért feleltek a magyar légiforgalmi irányítók a koszovói légtérben – tette hozzá.

Becslések szerint azzal, hogy a koszovói magas légteret 2014-ben újból megnyitották, az európai légi útvonalak hossza átlagosan évente 685 ezer kilométerrel csökkenhetett, amely évi 24 ezer tonnával alacsonyabb üzemanyagfogyasztással jár, és ennek köszönhetően a számítások szerint 75 ezer tonnával kevesebb szén-dioxid került a levegőbe – fejtette ki a HungaroControl vezérigazgatója.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a koszovói magaslégtér irányításából származó bevétel öt-hét százalékot, hat-nyolc millió eurót tesz ki a társaság éves bevételében. Az általános európai forgalomnövekedésre vonatkozó becslések alapján idén Koszovóra három-öt százalékos forgalomnövekedéssel számolnak, azonban a forgalom-előrejelzési technikák kiforratlansága miatt fel kell készülni arra, hogy ez öt-tíz százalék is lehet — mondta.

Related posts

Leave a Comment