Az Airbus Helicopters nem számít eladásai bővülésére az idén

Airbus Helicopters

A helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre; az Airbus Helicopters a javuló gazdasági környezet ellenére nem számol eladási növekedésére az idén, a korábban Eurocopter nevű gyártó 2017-ben 409 gépet adott át üzemeltetésre.

Dennis Bernitz, a cég nyugat-európai értékesítésért felelős vezetője azt mondta, 2017-ben 335 helikopterre kaptak megrendelést, húsz géppel kevesebbre, mint egy évvel korábban, és az idén sem számítanak jobb eredményre. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság óta a helikopterpiac még nem tudott visszakapaszkodni a válság előtti szintre, a 2007-es rekordévben még hétszáz gépet adtak át – emlékeztetett.

A visszaesés egyik fő oka az értékesítési vezető szerint az, hogy a helikoptereket széles körben használó olajvállalatok az alacsony nyersanyagárak miatt visszafogták költéseiket, nem vásároltak új gépeket. Bár 2017-ben élénkült az érdeklődés, és az idősebb gépek cseréje hamarosan várható, a 2017-es eladási értékét nem tudják majd növelni, amit jelez, hogy az év végével csökkentek a megrendelések – mutatott rá.

Bernitz megjegyezte, hogy az európai migrációs problémák miatt ugyanakkor jelentősen megnőtt az érdeklődés az Airbus Helicopters katonai célú, illetve közfeladatú (egészségügyi, rendőrségi, tűzoltósági) forgószárnyasai iránt, de ezek jelentős részét még nem váltották megrendelésre. Ez a bővülés legfeljebb ellentételezni tudja a civil és olajipari megrendelések elmaradását – fűzte hozzá.

Bernitz kitért arra, hogy a kevesebb átadott gép miatt a szolgáltatások, így a karbantartás is hanyatlott az elmúlt években, mert a kevesebb szolgálatban lévő helikopterrel kevesebbet is repültek, ezért a fenntartásuk, szervizelésük olcsóbb volt.

Az Airbus Helicopters 2017-ben az előző évihez viszonyítva három százalékkal kevesebb, 6,4 milliárd euró árbevételt ért el, üzemi eredménye viszont ugyanakkor kilenc százalékkal 337 millió euróra növekedett. A gyártó a katonai helikopterek piacán 15 százalékos részesedéssel bír, a közfeladatú és polgári gépek között pedig ötven százalékos részesedéssel piacvezető.

Az Airbus Helicopters az Airbus-csoport tulajdonában van, székhelye a dél-franciaországi Marignane. A csoport részvényeinek 74 százaléka tőzsdéken forog, a fennmaradó 26 százalékból 11-11 százalékot a francia és német, 4 százalékot a spanyol állam birtokol.

Kapcsolódi híreink

Leave a Comment