Új légiközlekedési lehetőségről tárgyalnak a Budapest Airport vezetői Kínában

A Budapest és a sanghaji régió közötti utas- és áruszállító légijáratok indításának lehetőségeiről tárgyalnak a Budapest Airport (BA) vezetői kínai partnerekkel a sanghaji “Transport Logistic” konferencián május 16-18. között – közölte a BA. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte, a budapesti repülőtér több tekintetben is előnyös cargo-üzemelésre, minden adottsága megvan ahhoz, hogy jelentős elosztó központtá fejlődjön. A Budapest Airport közleményben hangsúlyozta, hogy a “BUD 2020” fejlesztési programjuk keretében 2017 nyarán két új logisztikai központot adtak át a DHL Express és a TNT részére a repülőtéren. Az ötéves, 160…

Read More

Tovább nőtt a Liszt Ferenc repülőtér cargo forgalma

Szeptemberben először lépte át a havi tízezer tonnát a ferihegyi Liszt Ferenc repülőtér nemzetközi légi áruszállítási (cargo) forgalma, több mint 33 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakit — közölte a budapesti repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport. A repülőtér cargo forgalma idén várhatóan meghaladja majd a 100 ezer tonnát, a tavalyi 91,4 ezer tonna után, mivel az év első kilenc hónapjában, 15,5 százalékos volt a növekedés. A közlemény szerint a forgalom növekedése a Qatar Airways Cargo idén márciustól heti kétszer – október 7-e óta pedig már háromszor – közlekedő járatának,…

Read More

Vegyesvállalatot hozott létre a Lufthansa-csoport és az Air China

Vegyesvállalatot hozott létre a Kína és Európa közötti járatok üzemeltetésére a Lufthansa-csoport és a Budapestre is közlekedő Air China. A német csoport MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a megállapodásnak köszönhetően bővül a közösen üzemeltetett járatok köre, és a kereskedelmi partnerkapcsolat is szorosabb lesz. Az első közös járatok a 2017-es nyári menetrendben indulnak el. A Lufthansa és az Air China mellett a megállapodás a német csoport másik két tagjára, a Swissre és az Austrian Airlinesra is vonatkozik. A kibővített közös járatüzemeltetésnek köszönhetően az Air China utasai több közös járaton utazhatnak majd Ausztriába,…

Read More