Már nem titok kik ültetnek egymillió fát egy évforduló alkalmából

A DHL több, mint húsz országban biztosítja szállítmányozási szolgáltatásait a kanadai zenész, Bryan Adams ‘Shine a light’ turnéjára. A koncertkörút szeptember 28-i állomása Budapesten, a Hősök terén volt. Az együttműködés ötletét a DHL 50. évfordulója inspirálta, ugyanis a logisztikai nagyvállalatot 1969. szeptember 25-én alapította Dalyes, Hillblom és Lynn. A DHL és Bryan Adams is emlékezetessé szeretné tenni ezt a partnerséget. Kihasználva a világkörüli turné és az évforduló adta lehetőségeket, a klímavédelemre és a fenntarthatóságra szeretnék felhívni a figyelmet. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy az Arbor Day Foundation, Plant-for-the-Planet, WeForest és…

Read More

Az Európai Bizottság adócsalás vádjával vizsgálatot indított az IKEA ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az IKEA bútorgyártó vállalat ellen, mert a gyanú szerint a svéd óriáscég egy hollandiai leányvállalatát használta a világ más országaiban keletkezett adóterheinek csökkentésére – közölte az uniós bizottság. Mint elmondták, az Európai Bizottság aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az előzetes vizsgálatok szerint két, 2006-ban és 2011-ben kiadott holland adóhatározat is lehetővé tette a svéd bútorgyártó leányvállalata, az IKEA-csoporthoz tartozó Inter IKEA részére, hogy lényegesen kevesebb adót fizessen Hollandiában. Az adóhatározatok tisztességtelen előnyt biztosítottak a svéd cég számára más vállalatokkal szemben, megsértve ezzel az uniós állami…

Read More

Az Amazon 250 millió eurót bukott

Tiltott állami támogatásnak minősülnek az Amazonnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények, az amerikai kereskedőóriásnak ezért 250 millió eurót (mintegy 78 milliárd forintot) vissza kell fizetnie az államnak – döntött szerdán az Európai Bizottság (EB). “Az Amazon csaknem a nyeresége háromnegyede után nem fizetett adót a jogellenes luxemburgi adókedvezmény következtében. A vállalatnak negyedannyi adót kellett csak fizetnie, mint más helyi cégeknek, amelyek ugyanazon nemzeti szabályok hatálya alá tartoznak” – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. Az uniós versenyhatóságként eljáró Európai Bizottság három éve indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy sérti-e a szabad versenyt a…

Read More

Így alakult át másfél évtized alatt a magyar piac

Működésének első tizenöt éve alatt egymillió darab okostelefont és csaknem 300 ezer tévékészüléket értékesített az Extreme Digital. Ez idő alatt a korábbi slágerterméknek számító DVD-lejátszókat az okostévék váltották fel, a nem elektronikai termékek eladásainak aránya pedig 1-ről 20 százalékra nőtt. Az ország egyik legnagyobb online kereskedője bemutatja, hogyan alakult át másfél évtized alatt a hazai piac. Tizenöt éve működik teljes körűen, hibrid üzleti modellt használó e-kereskedőként az Extreme Digital. Kezdetben a vállalatnak csupán egy üzlete volt a budapesti Visegrádi utcában, ahol digitális fényképezőgépeket, számítógép-alkatrészeket és pc-ket árusítottak. Bár akkoriban az…

Read More

Ford: 2021-re már tömegjárműként forgalmazzák a vezető nélküli autót

Ford

Már tömegjárműként forgalmazzák a vezető nélküli autót 2021-re a Ford vezérigazgatójának keddi bejelentése szerint. Mark Fields reményei szerint a Ford átveszi az ilyen típusú autók gyártásában a vezető szerepet a világpiacon. Az autót – amelyben nem lesz sem gáz-, sem fékpedál, sem kormány – a vezető nélküli taxiszolgáltatásokban alkalmazzák majd. Fields utalt arra is, hogy a Fordnál arra számítanak: a taxis piacot az ilyen szolgáltatások uralják majd a következő évtizedben. “A vezető nélküli autók térhódításának legalább akkora hatása lesz a társadalomra, mint száz évvel ezelőtt a Ford futószalagos összeszerelő üzemeinek volt”…

Read More