Új intézkedésekkel igyekszik segíteni az autóeladások emelkedését Kína

Az elektromos és hibrid autók vételére vonatkozó korlátozások, valamint a helyi kormányzatok hasonló korlátozások bevezetésére vonatkozó jogkörének felfüggesztésével kívánja fellendíteni az autóeladásokat Kína – derül ki a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság közleményéből. Az intézkedésekre azért volt szükség, mert a szakértői várakozások szerint a tavalyi csökkenés után idén stagnálhat az autóeladás Kínában. A kínai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a CAAM május végén kiadott előrejelzése az idén 28,1 millió autó eladását jósolta az ázsiai országban. Ez nagyjából megegyezik a múlt évi 28,08 millióval, ami 2,8 százalék csökkenés volt 2017-hez viszonyítva. A…

Read More

Közel 17 százalékkal nőtt az új autók eladása szeptemberben

Az előző év azonos időszakához képest 16,8 százalékkal több, 9607 új személyautót helyeztek forgalomba szeptemberben, az év első kilenc hónapjában 2016 január-szeptemberhez képest pedig 19,1 százalékkal több, 82 681 új autó került forgalomba A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu közleménye szerint a személyautók szeptemberi és az első háromnegyed évi forgalomba helyezési adatai azt mutatják, hogy a piac trendszerűen meghaladja a várakozásokat, ezért az MGE megemelte éves előrejelzését, így a korábban várt 102 ezer helyett 112 ezer személyautó eladására számít az idén. Az MGE adatai alapján az exportált autók…

Read More

Az új autók eladása közel 16 százalékkal nőtt júliusban

Az előző év azonos időszakához képest 15,8 százalékkal több, 9336 új személyautót helyeztek forgalomba júliusban, az év első hét hónapjában pedig 18,7 százalékos volt a növekedés 2016 azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE). Az MGE szerint az adatok azt mutatják, hogy idén folytatódik az újautó-eladások növekedése, 2017-ben várhatóan több mint százezer új személygépkocsit helyeznek majd forgalomba. Emellett folytatódik a magán vásárlók visszatérése a piacra, arányuk már meghaladja a 30 százalékot. A közleményben kiemelték: a kishaszon jármű piacon az első félévi 12 százalékos visszaesés a tavalyi magas…

Read More