A Mol két új töltőállomást nyitott Romániában, az A2-es autópályán

MOL benzinkút

Két új töltőállomást nyitott a Mol Romániában a Cernavoda és Konstanca közötti A2-es autópálya mentén. Július végéig további két töltőállomást fognak üzembe helyezni – közölte a Mol romániai leányvállalata. Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény emlékeztet arra, hogy a romániai közúti infrastruktúrát és autópályákat kezelő országos vállalattal megkötött tavalyi koncessziós szolgáltatási szerződés szerint a Mol Románia összesen 14 töltőállomást nyit a romániai autópályák mentén. Ennek értelmében avattak fel most Murfatlarnál kettőt, amelyek a Cernavoda és Konstanca közötti, A2-es jelzésű autópálya mentén találhatók. A koncessziós szerződés értelmében a Mol Románia 14…

Részletek>

Elkészülhet októberre a megállapodás az M44-es gyorsforgalmi út romániai meghosszabbításáról

M44 gyorsforgalmi út

Elkészülhet októberre a megállapodás az M44-es gyorsforgalmi út meghosszabbításáról és összeköttetéséről a tervezett romániai gyorsforgalmi úttal. A megállapodást kétoldalú kormányülésen írják majd alá – jelentette be a Békés Megyei Önkormányzat. Ismertették: a Békés megyei Dombegyházán csütörtökön szakmai egyeztetést tartottak annak a kormányközi megállapodásnak az előkészítéséről, amely az M44-es gyorsforgalmi út és a tervezés alatt álló Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út közötti összeköttetés részleteit tartalmazza. A magyar-román autópálya munkacsoport ülésén szakmai egyetértés alakult ki abban, hogy Nagyszalontától délre csatlakozna be az M44-es meghosszabbítása a romániai gyorsforgalmi útba. A határmetszési pontot is kijelölték a két…

Részletek>

Hatékonyabb zajvédő falakkal kísérletezik a Magyar Közút

zajvédő fal

Az eddigieknél hatékonyabb zajvédő falakkal kísérletezik a Magyar Közút az M0-ás két szakaszán – közölte a társaság. A közlemény szerint Diósdnál, az M5-ös autópálya felé vezető szakasz 7-es kilométerszelvényében alumínium falrendszert telepítenek. Egy másik M0-ás szakaszon, a 73-as csomópont északi kihajtóágánál, Dunakeszinél fabeton zajárnyékolók kerülnek a megrongálódott fafonatos panelek helyébe. Az új technológiákat a négy éve meghirdetett kísérleti út- és hídépítési programban próbálják ki. Előnyeik közül kiemelték a tartósságot, a gazdaságosságot, az esztétikailag is kedvező kialakítást. Az alumínium falrendszer könnyű is, ezért hidak és felüljárók zajárnyékolására különösen alkalmas, míg a…

Részletek>

Óvott a Strabag, továbbra sem épülhet az autópálya Aranyosgyéres és Maroskece között

román autópálya

Az osztrák Strabag megóvta a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) január végén közzétett döntését, amelyben a társaság egy román-spanyol konzorciumot bízott meg az A3-as észak-erdélyi autópálya Maroskece (Chetani) – Aranyosgyéres (Campia Turzii) szakaszának a befejezésével. Az óvásról az Economica.net román gazdasági portál számolt be hétfőn. A portál szerint az osztrák útépítő február 10-én negyvenoldalas dokumentumot nyújtott be az Óvásokat Elbíráló Országos Tanácshoz (CNSC), amelyben a nyertesnek kihirdetett konzorcium pályázatának újraértékelését és érvénytelenítését kéri. Január végén Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter jelentette be, hogy az útépítés befejezésére kiírt pályázaton a…

Részletek>

Megkezdődik a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal felújításának tervezése

vasút

Megkezdődik a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét közötti, 142-es számú vasútvonal teljes körű felújításához szükséges tervek elkészítése. Kutnyánszky Zsolt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára a kecskeméti Neumann János Egyetemen elmondta: a vasútvonalon tervezett fejlesztések eredményeként gyorsabban és sűrűbben közlekedhetnek majd a vonatok, illetve az állomások is sokkal korszerűbbek lesznek a teljes Budapest-Kecskemét vonalon. Hangsúlyozta: a kormány az ország minden részében a közlekedési hálózatok és szolgáltatások gyors ütemű fejlesztésével erősíti a vállalkozások versenyképességét és javítja a családok életminőségét. Emlékeztetett: a villamosított vasúti vonalszakaszok hossza mára meghaladja a 3200…

Részletek>

Háromszáz hektárral bővülhet a fényeslitkei ipari park

konténer

Három ütemben, akár további háromszáz hektárral is bővülhet a jelenleg 145 hektáros fényeslitkei ipari park, erre mintegy húszmilliárd forintot fordít a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Zrt. – közölte a társaság vezérigazgatója a felső-szabolcsi községben. Tálosi János az önkormányzat és a beruházó erről szóló megállapodásának aláírását követően elmondta, a társaság a települési és szabályozási terv módosításának jóváhagyása után elindítja az első száz hektár fejlesztését, és az igényeknek megfelelően további 100-100 hektárt szeretnének az immár ipari és technológiai parknak nevezett létesítmény területébe bevonni. Felidézte, a jelenlegi parkban 85 hektáron épül az East-West…

Részletek>

Új bérlő a CTP üllői CTPark Budapest East ipari parkjában

Fazekas Bálint Euronics

Az Euronics műszaki áruházlánc közel 28 ezer négyzetméteres raktárterületre írt alá szerződést a CTP üllői CTPark Budapest East ipari parkjában. Az Euronics közvetlenül a Lenovo most épülő első európai gyára melletti területen alakít ki egy teljesen automatizált raktárat, amely a tervek szerint 2022 elején kezdi meg működését. Az Euronics áruházlánc a hazai e-kereskedelemben betöltött meghatározó szerepe és az elmúlt két év folyamatosan növekvő forgalma miatt tűzte ki célul egy teljesen automatizált, modern raktárterület kialakítását, amely a CTPark Budapest East ipari parkban közel 28 ezer négyzetméteren valósul meg. „Az elmúlt időszakban…

Részletek>

Törökországban megkezdődött a Márvány-tengert és a Fekete-tengert összekötő Isztambul-csatorna építése

Ekrem Imamoglu, Isztambul főpolgármestere

Törökországban megkezdődött az Isztambul-csatorna építése, amely a tervek szerint a Boszporusztól nyugatra, Isztambul európai oldalának külterületén húzódva köti majd össze a Márvány-tengert és a Fekete-tengert – számoltak be róla a török napilapok. A munkálatok a csatorna felett átívelő egyik híd alapkőletételével vették kezdetüket. Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki először 2011-ben helyezte kilátásba az Isztambul-csatorna megépítését, a ceremónián felszólalva azt mondta, hogy új fejezetet nyitnak Törökország fejlődéstörténetében. „Isztambul jövőjének megmentőjeként tekintünk a projektre” – hangsúlyozta az államfő, kiemelve egyúttal, hogy teljes mértékben „nemzeti forrásokból” finanszírozzák az építkezést. A tengeri útvonal…

Részletek>

A HelloParks logisztikai megaparkot fejleszt Pátyon

HelloParks

Az M1-es autópálya mellett, Pátyon 400 ezer négyzetméteres logisztikai megaparkot fejleszt több fázisban a Futureal-csoporthoz tartozó HelloParks ipari ingatlanfejlesztő vállalat – közölte a Futureal. A tájékoztatás szerint Pátyon 100 hektáros területen létesítenek 400 ezer négyzetméter bruttó bérbeadható területű raktár- és gyártó területet több szakaszban. Az első ütemben, amelynek előkészítése már megkezdődött, egy 55 ezer négyzetméter alapterületű raktárépületet hoznak létre, amely várhatóan 2022 harmadik negyedévére készül el. A beruházás értéke meghaladja az 50 millió eurót. Ismertetik, hogy a vállalat pátyi fejlesztése kiegészíti a fővárosi agglomerációban északon fekvő HelloParks Fót, és keleten, a…

Részletek>

Letették a Kalocsa-Paks új Duna-híd alapkövét

Kalocsa-Paks új Duna-híd alapköve

Letették a Kalocsa-Paks Duna-híd alapkövét csütörtökön, az új Duna-hídnak köszönhetően Kalocsa és az M6-os autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken. A 2024 nyarára elkészülő Kalocsa-Paks új Duna-híd, a huszadik híd lesz a Duna magyarországi szakaszán – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg. A kivitelezést a Duna Aszfalt Zrt. végzi. A híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat kivitelezésének összértéke 92 milliárd forint. A beruházásnak jelentős gazdaságélénkítő…

Részletek>