Ganz egal: nem bocsát el a győri Audi, csak csökkenti a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozók számát

Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket – ahogy korábban is – korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően — közölte a győri székhelyű vállalat. A motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is, azonban a vállalat erre az új kihívásra a következő öt-hat évben készül majd fel – jegyezték meg. Közlésük szerint a járműiparban, a konszernben és az Audi Hungariánál is zajlik…

Read More

Schamschula: a postai iparág jelentős változáson megy keresztül

A postai iparág jelentős változáson megy keresztül, és ezt a Magyar Postának is követnie kell – mondta Schamschula György (képünkön), a Magyar Posta vezérigazgatója az európai egyetemes szolgáltatókat tömörítő Európai Postai Szolgáltatók Egyesülete (PostEurop) igazgatósági ülését megelőzően. Szebeny Botond, a PostEurop főtitkára kiemelte: nagy kihívást jelent az európai postáknak a 2021-ben életbe lépő európai uniós direktíva végrehajtása, amikor is a 22 euró alatti nemzetközi csomagküldemények áfa- és vámmentessége megszűnik, ennek az adminisztrációja jelentős terhet jelent majd a postáknak is. Jean-Paul Forceville, a PostEurop igazgatóságának elnöke ismertette, hogy brüsszeli székhelyű lobbiszervezetként…

Read More

Értik az idők szavát: a Trans-Sped Csoport fejlesztéseinek központjában a digitalizáció

A legnagyobb, kizárólag hazai tulajdonban levő logisztikai vállalatcsoport, a Trans-Sped ismét sikeres évet zárt: a debreceni székhelyű, közel 250 közúti gépjárművel és 185 ezer négyzetméteres raktárkapacitással rendelkező cégcsoport nettó árbevétele 2018-ban meghaladta a 20,4 milliárd forintot. A 2018-as évben 2017-hez képest a Trans-Sped Csoport nettó árbevétele 7,5 százalékkal növekedett, így meghaladta a 20,416 milliárd forintot, üzemi eredménye pedig elérte a 780 millió forintot. A tisztán hazai tulajdonú, komplex logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalatok között piacvezető pozíciót betöltő cégcsoport 2018-as évének középpontjában a fejlesztések és a digitalizáció állt. A cég hatékonyágának növelése…

Read More