Megindult a közvetlen vasúti teherszállítás Kína és Szerbia között

Egy hónapos út után, csütörtökön begördült Belgrád új vasúti pályaudvarára a China Railway Express tehervonata, a sínek felett kifeszített szalag átszakításával hivatalosan is megindult a közvetlen vasúti teherszállítás Szerbia és Kína között. A tehervonat több mint ötszáz tonna építőanyagot szállított, amelyet a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújításánál használnak majd. A vonat szeptember 24-én indult el Csinanból, a Kínai Népköztársaság Santung tartományának fővárosából, és egy hónap alatt, Mongólián, Oroszországon, Fehéroroszországon, Lengyelországon, Szlovákián és Magyarországon keresztül, mintegy 10 500 kilométer megtétele után érkezett a szerb fővárosba, ahol beérkezését Csien Ko-ming kínai kereskedelmi…

Read More

Törökország együttműködésre hívta a Ciprus körüli energiahordozók kitermelésében érdekelt feleket

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn Ankarában arra szólította fel a Ciprus körüli szénhidrogén-források kitermelésében érdekelteket, hogy működjenek együtt Törökországgal. Cavusoglu a török nagykövetek éves konferenciáján mondott megnyitóbeszédében Görögországot kiemelve hangsúlyozta, hogy Ankara olyan partneri kapcsolatban akar állni Athénnal, amelyben mindkét fél a kölcsönös érdekeket szem előtt tartva jár el. “Dolgozzunk össze térségünk és népeink jóléte érdekében” – fogalmazott a török diplomácia vezetője. “Változtassuk a Földközi-tenger keleti vidékét a béke medencéjévé!” – hangoztatta. A Ciprus közelében megkezdett török próbafúrásokról szólva leszögezte: Ciprus Törökország “nemzeti ügye”. Ankarának ezért az a célja, hogy…

Read More

Nem sikerült felújítani Tito legendás luxushajóját

Nem sikerült felújítani Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök legendás luxushajóját, a Galebet (Sirály), Rijeka városa ezért újabb pályázatot írt ki a projektre, amelyet az Európai Unió is támogat és amelynek 2020-ra kellett volna elkészülnie, amikor Rijeka (Fiume) lesz Európa Kulturális Fővárosa. A hajó múzeummá alakítására első körben csak egy pályázó jelentkezett, de túl magas árat ajánlott, ezért a városi vezetés megsemmisítette a tendert és a napokban újat írt ki. A munkálatokat 33,6 millió kunára (1,4 milliárd forint) becsülik áfa nélkül, az Európai Unió korábban 28,22 millió kunával (1,2 milliárd forint)…

Read More

Putyin jóváhagyta több mint negyven orosz repülőtér átnevezését

Jóváhagyta Vlagyimir Putyin elnök, hogy Oroszország több mint negyven repülőterét nevezzék el híres személyekről, így a moszkvai Seremetyjevót a legnagyobb orosz költőről, Alekszandr Puskinról, Domogyedovót pedig Mihail Lomonoszov polihisztorról. Az erről szóló, a publikálás időpontjában érvénybe lépő rendelet pénteken jelent meg az orosz online hivatalos közlönyben. Az elnevezésekről 2018-ban országos szavazással döntöttek, csaknem ötmillió ember bevonásával. Öt repülőtér esetében az év legvégén második fordulót kellett tartani, Szentpétervár és Volgográd esetében pedig, mivel a voksolás nem emelt ki egyértelmű favoritot, nem kap második nevet a városi légikikötő. A voksolás eredményeképpen a…

Read More

Mámoros ajakkal: az EU üdvözli, hogy Trump elhalasztotta a döntést az autóimportot sújtó védővámokról

Az Európai Unió üdvözli, hogy Donald Trump elhalasztotta a döntést a külföldről behozott autókat és autóalkatrészeket sújtó védővámok bevezetéséről, az Európai Bizottság készen áll a transzatlanti kereskedelmi megállapodás tárgyalásának folytatására – jelentette ki a bizottság egyik szóvivője. A neve elhallgatását kérő szóvivő hozzátette, az Európai Bizottság örül annak, hogy bizonyos különbségek ellenére az unió és az Egyesült Államok ragaszkodnak a Jean-Claude Juncker uniós bizottsági elnök, valamint az amerikai elnök között 2018 júliusában létrejött megállapodáshoz, amely megakadályozhatja a tarifák mindkét irányba való bevezetését. Cecilia Malmström, a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos az…

Read More

Több mint 64 milliárd dollár értékben írtak alá megállapodásokat az Egy övezet, egy út fórumon

Az Egy övezet, egy út (BRI) fórum résztvevői több mint 64 milliárd dollár (18 514 milliárd forint) értékben kötöttek együttműködési megállapodásokat a kezdeményezés Pekingben tartott csúcstalálkozóján – közölte Hszi Csin-ping kínai elnök. “A fórum előkészületei és a találkozó idején összesen 283 megállapodás, egyebek mellett kormányok közti egyezmény, gyakorlati együttműködésről, illetve együttműködési platform létrehozásáról szóló megállapodás született” – tette hozzá. A kínai elnök hangsúlyozta: valamennyi együttműködési projektben a piac alapelvei fognak érvényesülni, és a vállalatok lesznek a kulcsszereplők a projektek megvalósításában. Az új selyemút tervről szóló második nemzetközi fórumot méltatva Hszi kiemelte:…

Read More

Az Egy övezet, egy út kezdeményezésről szóló második fórumra 37 vezető látogat Pekingbe

Összesen 37 kormány-, illetve államfő, valamint egyéb vezető jelezte részvételét az április 25. és 27. között Pekingben tartandó második Egy övezet, egy út fórumra – jelentette be Vang Ji kínai külügyminiszter. Elmondta, Magyarország mellett több európai állam, így például Ausztria, Csehország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Portugália és Svájc vezetői is részt vesznek majd az április 27-én, a fórum alkalmával zajló csúcstalálkozón, amelyen ott lesznek az Új Selyemút-tervként is ismert kezdeményezés más érdekeltjei, a többi között Oroszország, Mongólia, Pakisztán, Vietnam, Thaiföld, Szingapúr, a Fülöp-szigetek, Chile és Egyiptom vezetői is. Hozzájuk csatlakozik majd…

Read More

Átvette az Airbus vezetését Guillaume Faury

Átvette az Airbus vezetését Guillaume Faury francia mérnök Tom Enderstől. A társaság közleményben azt írták, az új vezérigazgató hangsúlyozta: a légiközlekedés jelentős változásokon megy keresztül és fel kell készíteni az Airbust arra, hogy az ezzel járó lehetőségeket kihasználhassa. Ennek középpontjába Faury a digitalizációt emelte, elmondása szerint a gyárak üzemelését ezzel lehet hatékonyabbá tenni. Az új vezető feladatai között szerepel az Airbus legsikeresebb modellje, az A320neo havi gyártási számának hatvanra növelése, illetve a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártásának leállítása is. Kezelnie kell az A400M katonai repülőgép fejlesztése során elkövetett hibák…

Read More

A brit uralkodó is felhagyott az autóvezetéssel

Férje példáját követve felhagyott az autóvezetéssel a brit uralkodó is. A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap udvari forrásokat idéző beszámolója szerint II. Erzsébet királynő – aki áprilisban ünnepli 93. születésnapját – megszívlelte a biztonságára ügyelő stáb tanácsát, és legalábbis nyilvános közutakon már nem vezet. Férje, az idén 98 esztendős Fülöp edinburghi herceg januárban meglehetősen súlyos autóbaleset részese volt: a királyi család kelet-angliai téli rezidenciája, Sandringham közelében a helyi főútra próbált kihajtani Land Rover Freelander terepjárójával, és eközben összeütközött egy Kia személyautóval. A Land Rover felborult, és Fülöp herceget a…

Read More

A General Motors 1,8 milliárd dolláros beruházást hajt végre az Egyesült Államokban

A General Motors (GM) pénteken bejelentette: 1,8 milliárd dolláros beruházást hajt végre és hétszáz új munkahelyet hoz létre az Egyesült Államokban. A detroiti székhelyű autógyártó óriás az összeg egy részét az egyik michigani üzemének fejlesztésére fordítja: az Orion Township városkában lévő üzemben készül a Chevrolet új elektromos autója, itt négyszáz új munkahelyet teremtenek. Az új elektromos autókat a GM eredetileg az Egyesült Államokon kívül tervezte gyártani, de változtatott korábbi döntésén. Ezt az iparági és vállalati logika következményeként magyarázta, és nem említette meg Donald Trumpot. Az amerikai elnök többször is nyilvánosan…

Read More