Raktárcsarnokot épít Tatabányán a NIPÜF

Tatabányai Ipari Park

Az állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő (NIPÜF) csoport tatabányai ipari parkjában megkezdte egy tízezer négyzetméteres raktárcsarnok építését; a beruházás értéke hárommilliárd forint – közölte a társaság. Az épület kapacitásának egyharmadára már bérleti szerződést kötöttek. A raktárcsarnok átadását 2022 márciusára tervezik, a még meglévő szabad terület további vállalkozásoknak nyújt raktározási lehetőséget. Kiss László, a NIPÜF vezérigazgatója a közleményben rámutatott, a mostani beruházás során előbérlettel még nem lekötött csarnokrészeket is építenek, tekintettel Komárom-Esztergom megye eddig is átlagon felül bővülő gazdaságára. A NIPÜF Csoport 2018-ban a Tatabánya-Környe ipari parkban 63 hektáros…

Részletek>

Logisztikai beruházással bővül a pátyi ipari park

Euronics

Logisztikai beruházással bővül a pátyi ipari park, a több mint 2,5 milliárd forintból felépülő raktár a Vöröskő Kft. 68 egységből álló országos üzlethálózatát fogja kiszolgálni. A NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt., valamint a Vöröskő Kft. hétfői közös közleménye szerint az átadás 2018 tavaszára várható, az új csarnok előkészítő munkái szeptemberben kezdődtek meg. A bérlemény kiválasztását többek között a korábbinál nagyobb, funkcionálisan jól tagolt raktárterülettel, a műszakicikk-kereskedelemben jellemző szezonális ingadozások kockázatmentes kezelésével, valamint az eddigi bérleti modell egyszerűsítése révén elért költségcsökkentés indokolták. A csaknem 12 ezer négyzetméternyi raktár-…

Részletek>

Nemzetközi logisztikai központot adtak át a pátyi ipari parkban

Sikeres próbaüzemet követően átadták kedden a pátyi ipari park első létesítményét, amelyet a világ egyik legjelentősebb logisztikai vállalata, a svájci Kühne + Nagel Kft. bérel és a Federal Mogul autóipari alkatrészgyártó vállalat részére alakított ki itt egy regionális autóalkatrész-elosztó központot. A huszonháromezer négyzetméteres, Pest megyei, pátyi ipari park ezzel hivatalosan is megkezdte a működését, az ünnepélyes megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Az ipari park az állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) beruházásában valósult meg ötmilliárd forintból. Az egyedi igények szerint épült központ 160 embernek…

Részletek>

Kühne + Nagel: elindult az országos iparipark-hálózat első beruházása

Lányi Márton, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója beszédet mond az Inpark Páty projekt keretében épülő nemzetközi logisztikai bázis alapkőletételi ünnepségén Pátyon 2016. november 28-án. (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Lerakták a Kühne + Nagel Kft. regionális autóalkatrész-elosztó központjának alapkövét hétfőn a pátyi ipari parkban, a mintegy ötmilliárd forintos beruházással elindult a nemzeti ipari parki program. A több mint 23 ezer négyzetméteres zöldmezős beruházás kivitelezését az Inpark márkanév alatt tevékenykedő állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. végzi. A központ a tervek szerint 2017 júliusára készül el, és 260 embernek ad majd munkát. A beruházás költségének 75 százalékát piaci hitelből fedezi a fejlesztő. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy az országos iparipark-koncepció keretében új ipari…

Részletek>