Új gyártócsarnokot épít az orosházi Euro-Unior Fűtéstechnika Kft.

Euro-Unior Fűtéstechnika Kft.

Kétszázmillió forintból épít új, ötszáz négyzetméteres gyártócsarnokot és szerez be új gépeket a főként kazángyártással foglalkozó orosházi Euro-Unior Fűtéstechnika Kft. – közölte a cég ügyvezetője. Ifjabb Szabó Géza elmondta, az uniós Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán 125 millió 300 ezer forint támogatást nyertek el hetven százalékos támogatási intenzitással, a fennmaradó összeget saját erőből finanszírozzák. Az összegből megépül egy ötszáz négyzetméteres gyártócsarnok a jelenlegi mellé, amellyel ezer négyzetméteresre bővül az üzem. A kivitelezés a napokban kezdődött, a tervek szerint március végére fejeződik be. Emellett vásároltak két gépet, amelyeket már tesztelnek…

Részletek>

Telephelyet épített a Vértes-Út Kft.

markológép

A mélyépítéssel és ipari építési területek előkészítésével foglalkozó Vértes-Út Kft. irodaházat és raktárcsarnokot épített a tatai ipari parkban 610 millió forintos beruházással – közölte a társaság ügyvezetője. Patányiné Nácsa Katalin tájékoztatása szerint a fejlesztést a vállalkozás saját tulajdonú, négy hektáros területén végezték el, meglévő aszfaltkeverő telephelyük szomszédságában. A beruházás során felépítettek egy 2255 négyzetméteres, két szintes raktárcsarnokot és irodaépületet, valamint beszereztek 3 lánctalpas kotrógépet is. A projekt megvalósításához az Európai Unió és a magyar állam 247 millió forint feltételesen visszatérítendő támogatással járult hozzá. A 2001-ben alakult társaság építési területek előkészítésével,…

Részletek>

Újabb üzemcsarnokkal bővült a Fusetech Kft. Kaposváron

Fusetech

Átadták a főként túláramvédő biztosító betéteket gyártó Fusetech Kft. újabb, 900 millió forintból kialakított üzemcsarnokát Kaposváron. Az eseményen elhangzott, hogy a Fusetech egy korábbi raktárépület saját forrásból finanszírozott rekonstrukciójával alakította ki új, 4 ezer négyzetméteres csarnokát, annak érdekében, hogy a társaság több és új termékeket is elő tudjon állítani. Luc Themelin, a Mersen csoport vezérigazgatója elmondta, hogy a cégcsoport 55 országban van jelen, fő egyik fő tevékenysége az elektromechanikus gépek gyártása, ebbe illeszkedik a magyarországi Fusetech is, amelynek további bővítését tervezik. Julie Thisse, Franciaország budapesti nagykövetségének ügyvivője úgy vélte, az újabb…

Részletek>

Új üzemcsarnokot épít a tatabányai Motor-Classic

Motor-Classic Tatabánya

A veterán autókat felújító és precíziós fémalkatrészeket gyártó tatabányai Motor-Classic Zrt. másfél milliárd forintos beruházással új üzemcsarnokkal és egy korszerű megmunkálóközponttal bővíti üzemét – közölte a társaság. Tamás Viktor marketing igazgató tájékoztatása szerint a vállalat az 5000 négyzetméteres termelőterületét egy új, kétezer négyzetméteres csarnokkal növeli, ahol öttengelyes megmunkálógép és 3D koordináta mérőgép kap helyet. Az új berendezésekkel jelentősen bővül a társaság CNC-részleg kapacitása, század milliméteres pontossággal, selejt nélkül állíthatnak elő autóipari és energetikai alkatrészeket, kis- és közepes szériákban. A társaság a beruházás megvalósításához a vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek…

Részletek>

Üzembe áll a Dunapack új csomagolóanyag gyára Dunavarsányban

hullámpapír

Szeptember közepén kezdi meg a próbaüzemet a Dunapack csomagolóanyag-gyártó vállalat csaknem 24 milliárd forintos beruházással felépült új telephelye – közölte a vállalat. A tájékoztatás szerint a Dunapack Kft. az osztrák hátterű Prinzhorn csoport tagja. Két évvel ezelőtt határozták el, hogy felépítik a vállalatcsoport legmodernebb hullámpapír csomagolóanyag-gyárát, kulcsfontosságúnak tekintve a fenntarthatóságot. A termelés fokozatos felfuttatását szeptember közepén kezdik meg a dunavarsányi üzemben, ahol több mint száz munkahely jön létre, a toborzás jelenleg is folyik. A Dunapack Kft. csaknem kilencven százalékban újrahasznosított papírból előállított hullámpapírlemez felhasználásával gyárt csomagolási megoldásokat. A céggel szorosan együtt…

Részletek>

Fejleszti gyártókapacitását a Bosch Makláron

Bosch Maklári üzem

Több mint ötvenmilliárd forintból fejleszti gyártókapacitását a Robert Bosch Automotive Steering Kft. Makláron – közölte a vállalat. Tájékoztatásuk szerint a 2023 végéig megvalósuló, 52 milliárd forintot meghaladó értékű beruházás-sorozat keretében 70 ezer négyzetméteren alakítanak ki új termelési és logisztikai területet. Ennek részeként csúcstechnológiájú gyártó- és összeszerelő létesítményeket, szerszámüzleteket, logisztikai raktárakat, integrált szerviz- és irodaközpontot létesítenek. A fejlesztés hosszú távon biztosítja a cég versenyképességét, emellett megteremti a gyártási volumen jelentős növelésének lehetőségét – hangsúlyozták. A közleményben ismertetik: a Robert Bosch Automotive Steering Kft. személygépjárművekbe kormányműveket, tehergépjárművek számára kormányoszlopokat, kormánytengelyeket és felújított…

Részletek>

Fejleszti gyártókapacitását és logisztikai rendszerét a Faktum Bútor

Uniós támogatással fejleszti gyártókapacitását és logisztikai rendszerét a baba- és gyermekbútorokat gyártó Faktum Bútor Kft. a Csongrád-Csanád megyei újszentiváni telephelyén. A közlemény szerint a 444 millió forintos beruházás költségeinek felét feltételesen vissza nem térítendő uniós támogatás fedezi. A családi tulajdonú céget a faipari mérnök végzettségű Vas Árpád hozta létre feleségével, azt követően, hogy első, fiának készített bútora a családtagok, ismerősök körében sikert aratott. A jelenlegi vállalkozás elődjét a Faktum Möbel Bt.-t 1994-ben jegyezték be. A tevékenységét két alkalmazottal, az első évben 4,6 millió forintos árbevétellel megkezdő cég a folyamatos fejlesztések…

Részletek>

Bővítette üzemét és termelőkapacitását a CE Glass csoport

CE Glass

A CE Glass csoport két ütemben 5400 négyzetméterrel bővítette üzemét Szeged határában, és csaknem megduplázta biztonságiüveg-gyártó kapacitását – jelentette ba a társaság. A közlemény szerint az évszázados családi gyökerekkel rendelkező, korábban Szilánkként ismert üvegipari vállalat tíz évvel ezelőtt költözött a Szeged határában álló ipari parkba, ahol zöldmezős beruházás keretében építette fel új gyárát, az üzem területe azóta már kétszer is növekedett. A biztonsági üveg iránt robbanásszerűen megnövekedett kereslet azonban a gyár minden eddiginél nagyobb bővítését tette indokolttá. Az egy évvel ezelőtt indult és újonnan elkészült beruházás során két ütemben összesen…

Részletek>

Komposztálható csomagolóanyagot gyárt az UgrinPack

Ugrin Orsolya

Vendéglátóipari műanyag csomagolásokat helyettesítő, komposztálható papírtermékek gyártását kezdi meg 310 millió forintos beruházással Leányváron az UgrinPack-Erdősi Kft. – közölte a társaság ügyvezetője. Ugrin Orsolya tájékoztatása szerint a magyar tulajdonú családi vállalkozás 1991 óta hajlékonyfalú csomagolóanyagokat és eszközöket gyárt. A beruházáshoz 155 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. Az általuk fejlesztett papíralapú termékkel kiválthatók az egyszer használatos műanyag leves- és ételszállító dobozok és poharak, valamint hamburgerek és csemege áruk csomagolóanyagai. A termelés teljes kapacitással várhatóan szeptemberben indul el. A projekt része egy zárt rendszer, amellyel a visszagyűjtést követően komposztálhatók az…

Részletek>

Continest Technologies: 2,4 milliárd forintos tőkebevonás

Continest

Összesen 2,4 milliárd forintos tőkebefektetést kapott három hazai kockázati tőkealap-kezelőtől növekedési terveinek megvalósításához a székesfehérvári Continest Technologies Zrt. – közölte a társaság. A cég közleménye szerint a Székesfehérvár Városi Alap és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures egyaránt 1-1 milliárd forintos tőkeinjekció révén kisebbségi tulajdonosként jelent meg az összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó társaságban, míg a Continest jelenlegi kockázati tőkebefektetője, a Takarék Kockázati Tőkealap I. pedig további 400 millió forintos befektetést eszközölt a társaságban. Mint írták, a tőkebevonás többek között a Continest Factory második székesfehérvári gyáregységének létrejöttét, valamint a jelenleg is…

Részletek>