FelszálLOT: elindult a lengyel légitársaság Chicago és Budapest közötti járata

Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről. Az első közvetlen járat a város O’Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással…

Read More

Mégsem sztrájkoltak kedden a LOT lengyel légitársaság alkalmazottai

A LOT alkalmazottait tömörítő szakszervezetek egyelőre elnapolták a május 1-jére tervezett sztrájkot, ehelyett a lengyel légitársaság varsói székhelyénél tiltakozó gyűlést szerveztek kedden reggel – közölték az érdekképviseleti szervezetek. A szakszervezetek képviselői elmondták: azután döntöttek a másnapra tervezett sztrájk elhalasztásáról, hogy Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő leváltotta a LOT felügyelőbizottságának elnökét, Józef Aleszczykot. A LOT pilótáit tömörítő szakszervezet vezetője, Adam Rzeszot nyilatkozata szerint várják Morawiecki további lépéseit, amelyek a légitársaság vezetése és a szakszervezetek közötti megegyezést céloznák. Ezek hiányában május közepén újból sztrájkot hirdetnek – figyelmeztetett. Elmondta továbbá: amennyiben a LOT vezetése…

Read More

Szombaton indult Krakkóból Budapestre a LOT első járata

A LOT első járata szombaton indult Krakkóból Budapestre, és ez fontos lépése az észak-déli irányú közlekedési infrastruktúra megteremtésének Közép-Kelet-Európában – mondta Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul. A korábbi tájékoztatás szerint május 20-ig hetente öt, május 21-től pedig, a nyári menetrendi időszak végéig, október 27-ig, hat járat közlekedik majd hetente a két város között. A járatokat 78 ülőhelyes gépekkel teljesíti a lengyel nemzeti légitársaság. A főkonzul értékelése szerint az új járat indítása fontos része “annak a nagy infrastrukturális fejlesztésnek, amelynek célja, hogy a Közép-Kelet-Európát összekösse gazdasági szálakon is”. Megjegyezte: míg a…

Read More

A LOT alkalmazottai a bírósági tiltás ellenére is sztrájkolnak

A május 1-re meghirdetett sztrájkot tiltó bírósági döntés ellenére megtartják a munkabeszüntetést kedden a LOT dolgozói – jelentették be péntek éjjeli sajtóértekezletükön a LOT lengyel légitársaság alkalmazottait tömörítő szakszervezetek képviselői. Korábban, péntek este a lengyel nemzeti légitársaság vezetése közölte: a varsói kerületi bíróság aznapi döntése nyomán a munkabeszüntetés elmarad. A LOT pilótáit és utaskísérőit tömörítő szakszervezetek képviselői péntek reggel közölték, hogy május 1-jére határozatlan idejű általános sztrájkot hirdetnek, a varsói Chopin repülőtérről aznap nem indulnak járatok. A péntek éjjeli szakszervezeti sajtóértekezleten a bírósági döntést a polgári jogok korlátozásának minősítették, az eljárás…

Read More

A magyar autósok európai viszonylatban is szabálykövetők egy belga felmérés szerint

A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat – közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva. A brüsszeli központú, vezetői szokásokat elemző belga központ (ESRA) 2017-es adatokat összesítő jelentése szerint a magyar autóvezetők 11 százaléka ült volánhoz alkoholfogyasztást követően. Hasonló adattal Csehország rendelkezik, amelyet Lengyelország (12 százalék) és Norvégia (13 százalék) követ. A legtöbb alkohollal vezető autósokat regisztráló ország között Spanyolország (35 százalék) Franciaország (41 százalék) és Belgium (42 százalék) található. A felmérés szerint…

Read More

Tavaly 5,6 százalékkal nőtt az ipari ingatlanállomány budapesten

Az ipari és a logisztikai ingatlanállomány 5,6 százalékkal, 118 ezer négyzetméterrel bővült 2017-ben Budapesten, a tavaly végrehajtott beruházások összértéke 243 millió euró volt – közölte a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó cég. A Cushman & Wakefield által a közép-kelet-európai régió ipari ingatlanállományáról készített tanulmány szerint 2017-ben több mint 3,7 millió négyzetméter területű, az előző évhez képest 68 százalékkal nagyobb mértékű ipari ingatlanfejlesztés valósult meg a vizsgált országokban, így Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában. A 2,2 milliárd euró értékű fejlesztések hatására együttesen 17 százalékkal bővült a vizsgált országok ipari…

Read More

Dávid: a térség érdeke a vasúti infrastruktúra fejlesztése

A térség stratégiai érdeke a vasúti infrastruktúra fejlesztése, a vasút versenyképességének fokozása, az észak-déli kapcsolat erősítése – mondta Dávid Ilona (képünkön), a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. A térség 15 országából érkezett vállalatvezetők a szerdán kezdődött kétnapos budapesti tanácskozáson a vasúti áruszállítás helyzetét, a versenyképesség növelésének lehetőségeit, a vasúti munkaerőpiacot, a digitalizációs megoldásokat tekintik át szekció üléseken. Dávid a megnyitón jelezte, hogy a visegrádi együttműködés (V4 – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) keretén belül dolgoznak a négy ország meghatározó vasútvállalatainak konzultációs lehetőséget adó vasúti kerekasztal létrehozásán.…

Read More

Egyre nehezebb helyzetben a magyar fuvarozók: a magyar áruk felét külföldiek viszik el

A kormányzat, a hatóságok és a logisztikai szakma szereplőinek összefogására van szükség ahhoz, hogy a magyar logisztikai iparág meg tudja őrizni versenyképességét és nemzetközi piaci részesedését – hangzott el az MLSZKSZ szervezésében megrendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián. A nyugat-európai országok egyre több olyan burkolt piacvédelmi szabályozást vezetnek be a nemzetközi árufuvarozásban, amelyek jelentős többletköltséget okoznak a magyar fuvarozóknak, miközben Magyarország nem alkalmaz hasonló szabályokat a külföldiekkel szemben. Mindeközben a magyar áruk ötven százalékát az áfamentesség miatt külföldi fuvarozók viszik el az országból. A NAV szerint a nemzetközi fuvarozásban a visszaélések megakadályozása…

Read More

IKEA: a csoportot nem érinti az uniós vizsgálat

Az IKEA csoportot nem érinti az Inter IKEA Systems B.V. ellen indult uniós vizsgálat, mert az a csoporttól függetlenül működő jogi személy – közölte az IKEA magyarországi vállalata. Az IKEA csoport minden piacon a törvényeket betartva adózik – hangsúlyozta az áruházlánc arra a hírre reagálva, miszerint az Európai Bizottság adócsalás vádjával vizsgálatot indított az Inter IKEA Systems B.V. ellen. A közlemény szerint az IKEA csoport, melynek tagja az IKEA magyarországi vállalata, az IKEA Lakberendezési Kft. is, hétfőn értesült a vizsgálatról. Mint írták, amikor a 80-as években az IKEA terjeszkedésbe kezdett,…

Read More

Lengyelország fejleszti hajóépítő iparát

Lengyelország fejleszti a hajóépítő ágazatot, az üzemberuházások teljes lendülettel folynak a szczecini kikötőben – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Szczecinben a regionális tévécsatornának vasárnap adott interjúban. Elmondta: a lengyel hajógyárak elsősorban speciális feladatok ellátására szolgáló hajókat, valamint kompokat fognak gyártani. Nem az a terv, hogy a húsz vagy negyven évvel ezelőtti állapotában állítsák helyre a hajóépítő ipart, mert manapság az ömlesztett áruszállító teherhajók, konténerhajók és tankerek kilencven százalékát Dél-Koreában, Japánban és Kínában állítják elő – mutatott rá. “A szczecini hajógyár ékes példája az előző kormány nyolc éve alatt folytatott…

Read More