Helyreállítják a Magyar Honvédség légi szállítási képességét

Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek. A honvédség nem kormánygépeket vásárol – szögezte le a politikus, aki elmondta, hogy a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok. A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás – mondta Simicskó. A miniszter elmondta: az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet…

Részletek>

Magyar Honvédség: rádiólokációs és logisztikai beszerzések tízmilliárdért

Tízmilliárdos pénzügyi keretek biztosításával döntött a kormány a Magyar Honvédség szárazföldi tűztámogatásának megerősítéséről, valamint a légtérellenőrző és légvédelmi rendszerek fejlesztéséről. Az erről szóló határozatok a Magyar Közlönyben jelent meg. A szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelésével kapcsolatos feladatokhoz történő előzetes hozzájárulás címén a 2017-2019. költségvetési évek előirányzatait érintően legfeljebb tízmilliárd forintot fordítanak. Ezt a keretet a Magyar Honvédség tűztámogató képességének fejlesztésére, a szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelése érdekében szükséges tüzérségi eszközök és lőszerek beszerzése fordítja a Honvédelmi Minisztérium. Szintén a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a „Magyar Honvédség légtérellenőrző és légvédelmi rendszere…

Részletek>

HM: több mint kétmilliárd forintból fejlesztik a honvédség katasztrófavédelmi eszközparkját

fegyverraktár

Több mint kétmilliárd forint európai uniós támogatásból fejlesztik a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi eszközparkját – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel. A 2,215 milliárd forint költségű beruházás keretében a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis a honvédelmi ágazat katasztrófahelyzetek, elsősorban árvíz elleni védekezésben való közreműködéséhez szükséges eszközfejlesztést végez, amely 2017. december végéig tart majd. Az Európai Unió kohéziós alapja támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a Magyar Honvédség a jelenleginél még magasabb színvonalon nyújthat segítséget a természeti katasztrófák elleni védekezésben, valamint a károk…

Részletek>