A Masterplast-csoport tavaly tíz százalékkal növelte árbevételét

A Masterplast-csoport tavaly tíz százalékkal növelte árbevételét, forgalma megközelítette a százmillió eurót, adózott eredménye 15 százalékkal bővült, hárommillió euró fölé – közölte a Masterplast Nyrt. A tájékoztatás szerint a Masterplast az elmúlt években több mint ötmilliárd forintnyi új beruházást valósított meg. Ezek közül kiemelkedett a szabadkai, mintegy 15 millió eurós fejlesztés, ami 2018 végére lezárult, és ennek eredményeként az üvegszövetgyár kibocsátása tavaly már 28 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Hangsúlyozzák, jelentős fejlődést hozott a Masterplast számára 2018 utolsó negyedéve, a magyar mellett a szlovák és a lengyel piacon…

Read More

A Masterplast Csoport tovább bővíti a gyártási kapacitását

A Masterplast Csoport 6,686 millió euróból bővíti tovább Szabadkán a gyártási kapacitását, a beruházással több mint húszmillió négyzetméterrel nő majd a szabadkai üzem üvegszövet-gyártó kapacitása, a fejlesztés, amely 105 új munkahelyet is teremt, jövőre indul és még 2018-ban le is zárul – közölte a Masterplast Csoport. A közlemény szerint a cég a teljes projekt költségvetésének 35 százalékára nyert el vissza nem térítendő támogatást a Prosperitati Alapítvány által 2016. november 13-án kiírt pályázaton. A támogatásról szóló szerződést a Prosperitati Alapítvány és a Masterplast Csoport képviselői pénteken írják alá Szabadkán. Kiemelték: a…

Read More