Csődeljárást kért maga ellen az Adria Airways szlovén légitársaság

Csődeljárást kért maga ellen hétfőn az Adria Airways szlovén légitársaság – közölte a helyi sajtó. A vállalat törölte az összes járatát. A Kranj Kerületi Bíróságnak három napja van, hogy határozzon a kérelemről. A Banki Vagyonkezelő Társaság (BAMC) és a Szlovén Állami Vagyonkezelő Holding (SSH) az elmúlt napokban a rendelkezésére álló adatok alapján kivizsgálta a társaságot, és arra a következtetésre jutott, hogy az Adria Airwaysnek sokkal nagyobb a vesztesége a vártnál. Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a légitársaság nagyon rossz állapotban van, aminek egyik oka a rossz vállalatvezetés, azt…

Read More

Sikeres volt a 2019-es, XIV. Coop Rally

Az idén 14. alkalommal megrendezett, a magyar élelmiszer-feldolgozást a középpontba állító Coop Rally mára egy valódi branddé, a hazai termékek, a magyar minőség legnagyobb országos ünnepévé vált. Az idei, immáron 14. alkalommal megrendezett Coop Rallyt a többek között búzaőrléssel és -felvásárlással foglalkozó Szatmári Malom Kft. nyerte, míg az Agrárminisztérium különdíját az idei rendezvényen a verseny egyik állomásaként is résztvevő Márka Üdítőgyártó Kft. kapta meg. A szakmai program alkalmával a több mint háromszáz résztvevő nyolc állomást látogatott meg, mintegy 650 kilométert megtéve Magyarország keleti felén. A mára már hagyományossá vált rendezvényen…

Read More

Az OMV-Petrom halasztja a fekete-tengeri gáz kitermelését

Az osztrák OMV Petrom olajtársaság közölte, hogy a román jogi környezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről döntsenek, de jelezték: továbbra is érdekeltek a projektben és tárgyalnak a hatóságokkal. A vállalat a bukaresti értéktőzsdén közzétett pénzügyi eredményét részletező jelentésében közölték, hogy az idén 4 milliárd lejt (845 millió euró) fordítanak befektetésekre, miután tavaly ez az összeg 4,29 milliárd lej volt, ami 44 százalékos növekedést jelentett 2017-hez mérten. A vállalat megjegyezte, hogy a Fekete-tenger Neptun elnevezésű kontinentális talapzatában rejlő földgáz kitermelését, amit közösen az amerikai ExxonMobil vállalattal kellene…

Read More

Öt trend, ami a munka világát befolyásolja

Számos meghökkentő előrejelzés lát napvilágot annak kapcsán, milyen lesz a jövő munkahelye, mekkora szerepet kapnak majd a robotok. Hogy melyik előrejelzés lesz a legközelebb a valósághoz, még nem tudni. Ugyanakkor ezen előrejelzések alapja sokszor közös, a következtetéseket a munkahelyekre ható változásokból vezetik le. Ezen változások öt tényezőben, megatrendben foglalhatóak össze – derült ki az SAP szoftvercég „Future of Work Now” budapesti konferenciáján. Az öt trend Először, a vállalatok agilisabbá válnak. A foglalkoztatók egyre inkább felismerik, hogy akkor tudnak sikeresek lenni, ha a körülöttük lévő változások a saját munkaerejükben is megjelennek,…

Read More

Francia cég veszi meg a Gatwick repülőteret üzemeltető cég többségi részesedését

A francia Vinci infrastrukturális befektetési konglomerátum megveszi a második legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Gatwick többségi részesedését. A 2,9 milliárd fontos (1035 milliárd forint) tranzakcióval, amely a csütörtöki bejelentés szerint várhatóan 2019 nyarán zárul le, a francia vállalatcsoport 50,01 százalékos részt szerez a Gatwicket működtető cégben, a Gatwick Airport Ltd.-ben. Az ügyletet éppen egy héttel azután jelentették be, hogy drónok észlelése miatt másfél napra le kellett állítani a Londontól délre fekvő hatalmas légikikötő forgalmát. Az incidens ügyében őrizetbe vettek egy házaspárt, akiket a brit sajtó meg is nevezett, de a…

Read More

Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítő irodák szerepe az ingatlaneladásokban

Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítői irodák szerepe az ingatlaneladásokban, arányuk öt éven belül tíz százalék alá eshet egy friss elemzés szerint: míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya hatvan százalék feletti volt a magyar piacon, addig 2018 első félében 35 százalék alatti. Az elemzés szerint öt éven belül ez az arány tíz százalék alá eshet, ha az irodák nem növelik a közvetítés hozzáadott értékét és szakmai színvonalát. A statisztikák szerint a magyar piacon 2014-ben 114 ezer ingatlant adtak el és az értékesített használt lakások átlagára 10,3 millió forint volt. Tavaly több…

Read More

Fény derült az eMAG titkára

A GKI Digital felmérése szerint az e-kereskedelemben kiemelt időszaknak számító utolsó három hónap a teljes éves költések 36 százalékát adta a tavalyi évben. A dél-afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu esetében ez a periódus az egész éves rendelésállomány 27 százalékát tette ki. A kutatásból kiderült, hogy a vásárlók Black Friday idején szívesebben költöttek drágább, tartósabb műszaki cikkekre és berendezésekre. Ezzel szemben a decemberi rendelések során olyan – klasszikusan ajándéknak szánt – termékekkel pakolták meg virtuális kosarukat, mint parfüm, ékszer vagy játék. Évértékelőjében az eMAG ügyvezető igazgatója több ízben támaszkodott a…

Read More

A versenyhivatal tízmillió forintra bírságolta a Media Marktot

Megtévesztő és hiányos reklámok miatt tízmillió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Média Marktot. A vállalat közölte: tudomásul veszi a GVH döntését, és az abban foglaltaknak eleget tesz. A versenyhivatal keddi tájékoztatása szerint a Media Markt Saturn Holding Magyarország Kft. 2015-ös bronz hétvégi promócióját ítélték jogsértőnek. A GVH megállapította, hogy a Media Markt tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert rádióreklámjaiban megtévesztő tájékoztatást nyújtott a promóció részleteiről, a hirdetettekkel ellentétben ugyanis az akció nem minden húszezer forint feletti vásárlásra vonatkozott. Elhallgatta a promóció korlátait, például azt, hogy az úgynevezett szórólapos termékre…

Read More

Lakáslogisztika: öt plusz egy tipp, ami megkönnyíti a felújítást

Itt a nyár, az otthonok és nyaralók szépítésének, de nem utolsó sorban a gyerekek szeptemberi iskolakezdéséhez a tanulósarok ki- vagy átalakításának időszaka. Sok időt és energiát spórolhatunk magunknak, ha a beszerzés során a bizonytalan nézelődés helyett felkészülten, konkrét elképzelésekkel fogunk hozzá. Íme néhány tanács, amelyek megfogadásával könnyebb lesz a döntés. 1. Gyűjtsünk példaképeket! A felújításra való felkészülést kezdhetjük stílusos fotók gyűjtésével, amelyeket akár magazinokból, akár internetes oldalakról is összegyűjthetünk. Ha megtaláljuk a nekünk tetsző stílust és megfigyeljük a képek részleteit, sokkal könnyebb lesz a választás az áruházban, hiszen egy bizonyos…

Read More

Twitteren és Wechaten is kérhetik repjegyüket a KLM utasai

A KLM Holland Királyi Légitársaság utasai mostantól repülőjegyükhöz vagy beszállókártyájukhoz Twitteren és WeChaten keresztül is hozzájuthatnak. Az új szolgáltatás megkönnyíti az utasok életét a világ bármely pontjáról, hiszen a két platform a hét minden napján, napi 24 órában nyújt segítséget. 2016-ban a légitársaságok között elsőként a KLM Messengeren is biztosított ügyfélszolgálatot. A Facebook applikációja mellé most becsatlakozott a Twitter és a WeChat is. Az utasok ezeken a felületeken hozzájuthatnak repülőjegyeikhez, a beszállókártyáikhoz, valamint értesítéseket kaphatnak a járatokról. A KLM munkatársai 24/7 rendelkezésre állnak a közösségi média platformokon. Az új szolgáltatás…

Read More