Vádat emeltek egy háromszázmillió forintos szállítmányozási csalás ügyében

Vádat emelt a Gödöllői Járási Ügyészség egy bűnszervezet tagjai ellen, akik több mint 300 millió forint kárt okoztak jelentős értékű rakományok eltulajdonításával – közölte a Pest megyei főügyész. Szabó Ferenc elmondta: a vádlottak eladásra kínált, fuvarozással foglalkozó magyar gazdasági társaságokat kerestek meg, a cégek tulajdonosaitól pedig azt kérték, hogy még az adásvétel előtt regisztráljanak nemzetközi fuvarszervező oldalon és béreljenek kamionokat. A cégeket az elkövetők végül strómanokkal vásároltatták meg. Ezzel egy időben olyan sofőröket is szerveztek, akik vállalták, hogy – hamis szlovák személyi okmányokkal – több országban szállítmányokat vesznek át. Az…

Read More

Nagyon készül az év végi hajrára a Magyar Posta

Raktárainak bővítésével és egy új, nagy teljesítményű csomagfeldolgozóval készül az év végi forgalomra a Magyar Posta. A Magyar Posta ötezer négyzetméteres, hétköznapokon éjjel-nappal működő Csomag Logisztikai Központjában egy hete tömeg- és térfogatmérésre is képes csomagfeldolgozó rendszer üzemel. A csaknem egymilliárd forintért beszerzett gépsor óránként tízezer, egyenként tíz kilogramm tömegű csomagot is tud kezelni, ezzel a háromszorosára bővült a csomagfeldolgozó kapacitás. A tájékoztatás szerint a fővárosi beruházás mellett országszerte hatvan postán bővítették a raktárakat, tárolókat és csomagkiadó helyeket, továbbá eszközbeszerzésekkel és szorosabb partneri együttműködésekkel is készülnek a növekvő terhelésre. A november…

Read More

Mobil robotok a gyógyszeriparban

A gyártóiparban az egyre növekvő mértékű automatizáció elérte a belső logisztikai folyamatokat is. A gyógyszeripari vállalatok versenyelőnyt szerezhetnek: a mobil robotok használatának köszönhetően nő a termelékenységük és a rugalmasságuk egyaránt. Az orvosi technológiának különlegesen magas fokú hatékonyságra és pontosságra van szüksége az egészségügyi használatra szánt műszerek gyártása esetén. Ugyanekkor az iparágnak egyre nagyobb versennyel kell szembenéznie a világpiaci konkurencia miatt, emellett pedig a vásárlói elvárások is növekednek. A siker elérése érdekében a gyártóvállalatoknak hatékonyan kell hasznosítaniuk erőforrásaikat és megbízható működési folyamatokat kell létrehozniuk a gyártószektoruk támogatására. Az autonóm mobil robotokat…

Read More

A Magyar Posta megtette a magáét: minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek

A posta több mint 12 millió tankönyvet szállított ki határidőre 4108 iskolába – közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Tájékoztatása szerint a szállítás augusztus 1-én kezdődött és 22 nap alatt sikerült befejezni. A posta dolgozói naponta átlagosan mintegy kétszáz iskolába mentek el, hogy átadják a tankönyveket – tette hozzá a szóvivő. A közleményben idézik a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatóját, Tőczik Zsoltot, aki azt emelte ki, hogy a tankönyvek kiszállításában a legnagyobb kihívás minden évben a rendelkezésre álló idő rövidsége. A 7500-8000 raklapnyi tankönyvet július végéig kellett az iskolai igényeknek…

Read More

Emelkedett a munkabalesetek száma, de csökkent a halálos kimenetelűeké

Emelkedett a munkabalesetek száma az első fél évben, három napnál hosszabb időre 10 351-en váltak baleset miatt munkaképtelenné, szemben az egy évvel korábbi 9969 esettel, ugyanakkor a halálos kimenetelű munkabalesetek száma jelentősen, az egy évvel korábbi 45-ről 35 csökkent – olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) munkavédelmi főosztályának jelentésében. Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2220 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1891, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében 1348 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 5 halálos kimenetelű volt. A kereskedelemben foglalkoztatottaknál pedig 1126 munkabalesetet jelentettek…

Read More

A beruházások a szállítás, raktározás területén nőttek a legnagyobb mértékben

A gazdaság minden szektora hozzájárult a beruházások dinamikus bővüléséhez, a legnagyobb mértékű növekedés a szállítás, raktározás területén volt megfigyelhető – mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva. A KSH közlése szerint az idei második negyedévben 15,3 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az első fél évben 13,4 százalékkal haladta meg a beruházási teljesítmény a múlt év azonos időszakáét. A helyettes államtitkár hozzátette, az első fél évben a beruházások üteme meghaladta a 13 százalékot, ami értékét tekintve több mint 3100 milliárd forint.…

Read More

Innováció a műanyag csomagolástechnikában

A vállalkozásoknak komoly kihívást jelent a logisztika, anyagmozgatás és szállítás feladatok elvégzése az egyre gyorsuló és globalizálódó világban. Ráadásul a logisztika és a hozzá szorosan kapcsolódó csomagolástechnika nagyon komoly terhet ró környezetünkre: jelenleg hozzávetőleg 150 millió tonna műanyag hulladék úszik az óceánokban, ami évi 8 millió tonnával növekszik. A műanyag nélkülözhetetlen részévé vált mindennapjainknak, azonban hosszú lebomlási ideje miatt az egyik legnagyobb környezetvédelmi kihívás is a 21. században. Az ipari és termelő vállalatok nem tudnak lemondani a műanyag termékekről, hiszen mélyen beépültek az ellátási láncba. A felelős vállalatok viszont már…

Read More

NiT Hungary: kiszorulhatnak a magyar fuvarozók az európai uniós piacokról

A Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary szerint a magyar fuvarozók kiszorulhatnak az uniós piacokról, ha az Európai Parlamentben (EP) előterjesztett mobilitási csomag kiküldetési irányelvét kiterjesztik a közúti fuvarozásra, ezért levélben kérték az EP magyar képviselőitől, az állami döntéshozóktól, valamint a nemzetközi társszervezetektől, hogy képviseljék a magyar árufuvarozók érdekeit. A NiT Hungary az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kiemelte, a kiküldetési irányelv kiterjesztése a közúti fuvarozásra veszélyt jelent a nemzeti össztermék 6 százalékát megtermelő alágazatra, és az itt dolgozó kis- és középvállalkozásoknál foglalkoztatott 110 000 alkalmazottra. A mobilitási csomag előterjesztésében…

Read More

Az online rendelt termékek kiszállításának drágulását jósolja egy felmérés

Az online vásárlásoknál a logisztikai cégek már tavaly év végén emelték a kézbesítések árát, a tendencia 2018 első negyedévében is folytatódott és az év hátralévő részében is folytatódik, amelyet az online vásárlók is megéreznek majd – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei második tanulmányából. A magyar vásárlók tavaly mintegy 33 milliószor rendeltek terméket online, ezek 70 százalékát külső logisztikai cég juttatta célba gyakran ingyen, de a marketingcélú ingyenes szállítás arra késztette a kereskedőket, hogy a termék árába épített szállítási díj a lehető legalacsonyabb legyen, így…

Read More

Évente több ezer életet menthet a kamionok holtterének ismerete

Évente több ezer közúti baleset lenne megelőzhető, ha az autósok, motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is tisztában lennének a tehergépjárművek holtterének méreteivel – többek között erre is felhívták a figyelmet május 11-én, a Közlekedéstudományi Egyesület által elindított Közlekedési Kultúra Napjának budapesti rendezvényén. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett eseményen a biztonságtudatos közlekedés fontossága mellett, az intermodális fuvarozás közlekedési kultúrára kifejtett hatásait, előnyeit is ismertették. A résztvevők többek közt kipróbálhatták, mit lát egy sofőr a kamion vezetőfülkéjéből, és azt is, hogyan daruzzák át a kamionok több tonnás pótkocsiját…

Read More