Az EU vizsgálatot indít az észak-magyarországi új autóalkatrész-gyár állami támogatásának ügyében

Europa parlament

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesíteni tervezett új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani szándékozott állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal — közölte az uniós bizottság. Az Európai Bizottság közölte, előzetes értékelése alapján mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a beruházási projekt elősegíti a gazdasági fejlődést és a foglalkoztatást az EU egyik kedvezőtlenebb helyzetű régiójában. A brüsszeli testületnek azonban kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az intézkedés összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal, különösen a regionális állami támogatásokról szóló iránymutatással. Az uniós…

Részletek>

Szennyes vasúti kocsik miatt bírságolta meg a fogyasztóvédelem az állami vasúti társaságot Romániában

román vasút

Szennyes vasúti kocsik miatt alig 30 ezer lejnyi (2,5 millió forint) bírságot szabott ki a román fogyasztóvédelem (ANPC) a CFR állami vasúti társaságra, és elrendelte kilenc személyszállító szerelvény ideiglenes kivonását a forgalomból – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség. A hatóság képviselői néhány hónap elteltével tértek vissza két bukaresti vasúti kocsiszínbe, hogy ellenőrizzék, kijavították-e azokat rendellenességeket, amelyekért az első vizsgálat során még csak figyelmeztetésben részesítették a CFR-t. „Mintha megállt volna az idő. Egy vödör, egy koszos rongy és mérhetetlen hanyagság. Vonatra ülni manapság meglehetősen viszontagságos vállalkozás, amelyhez képest a koronavírus egy…

Részletek>

Példátlanul magas büntetetést kapott egy diszkont légi társaság

Blue Air

A román fogyasztóvédelmi hatóság példátlanul magas, kétmillió euró (818 millió forint) bírságot rótt ki a Blue Air román tulajdonban levő diszkont légitársaságra, amely egy év alatt több mint 11 ezer járatot törölt – közölte a hatóság. A vizsgálat megállapította, hogy 2021. április 30. és 2022. április 30. között a Blue Air 11 289 járatot törölt, amely csaknem 179 ezer foglalást jelent. Az EU 20 tagállamából származó ügyfelek összesen 66,585 millió lejt (5,5 milliárd forint) fizetett ki a társaságnak a repülőjegyekért. A hatóság közölte, hogy eddig ez a legnagyobb bírság, amellyel egy…

Részletek>

Az EU vizsgálja az OMV Slovenija Mol által tervezett felvásárlását

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

Az Európai Bizottság vizsgálja az OMV Slovenija Mol által tervezett felvásárlását – közölte a brüsszeli testület. A Mol és az OMV Slovenija a részben állami tulajdonban lévő Petrol után Szlovénia harmadik, illetve második legnagyobb üzemanyag-forgalmazója. A brüsszeli közlemény szerint az Európai Bizottság attól tart, hogy a tervezett ügylet korlátozhatja a versenyt a kiskereskedelmi üzemanyagpiacokon Szlovéniában. A bizottság aggályai szerint az OMV Slovenija felvásárlásával a Mol magas piaci részesedést szerezne az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán, és a Petrol mellett meghatározó piaci részesedéssel rendelkezne. Az összes többi versenytárs jelentősen kisebb, és nem valószínű,…

Részletek>

GVH: állami ösztönzőkkel fokozható a verseny a téglapiacon

építkezés

Fokozható a verseny a téglagyártásban, és a piaci koncentráció is ellensúlyozható a hazai gyártás bővítését támogató állami ösztönzőkkel – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A közlemény szerint a lezárult ágazati vizsgálat kiterjedt az értéklánc minden szintjére, így a GVH áttekintette a téglagyártók, a piacon jelentős szerepet betöltő beszerzési társulások, az építőanyag kiskereskedők és a kivitelezők piaci magatartását. Hozzátették, az ágazati szereplők társadalmi konzultáción tehettek észrevételt a vizsgálat eredményeit összegző, nyilvános jelentéstervezetre. A cégek visszajelzéseit a GVH beépítette téglapiaci jelentésébe. A vizsgálat eredményei alapján a GVH arra hívja fel a lakossági…

Részletek>

Vizsgálat indult a Porsche ellen Németországban benzinmotorok manipulációjának gyanúja miatt

porsche

Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) a Porsche autógyártó társaság ellen benzinüzemű motorok manipulációjának gyanúja miatt. A vizsgálatot benzinmotorokkal összefüggő lehetséges szabálytalanságok miatt folytatják. Az érintett gyártmányokat 2017 előtt fejlesztették, az európai piacon értékesítették, az aktuális kínálatban nem szerepelnek. A szabálytalanságok gyanúját a gyártó jelentette a KBA-nál és az amerikai hatóságoknál. A belső vizsgálatokat még 2016-ban kezdték, az anyavállalat Volkswagen csoport (VW) névadó márkájánál kirobbant dízelbotrány nyomán. A gyanú szerint előfordulhat, hogy szabálytalanul, a gyártási engedélyben rögzített jellemzőktől eltérően működnek bizonyos Porsche-modellekben motorok, motorvezérlő szoftverek, illetve a…

Részletek>

Egy évet már biztosan csúszik a BMW debreceni beruházása

Nicolas Peter, a BMW pénzügyi igazgatója

A BMW AG napokban publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter (képünkön) pénzügyi igazgató közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint négymilliárd euróra kurtítják. Hozzátette: a jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek. „A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk” — jelentette be…

Részletek>

Elkészült a Pázmánd – Kápolnásnyék közötti kerékpárút

kerékpárút

Európai uniós támogatással valósult meg a Pázmándot Kápolnásnyékkel összekötő kerékpárút. Alapvető cél egy hatékonyan működő, összefüggő kerékpáros úthálózat megvalósítása, a két település között, amelyet Kápolnásnyék Község Önkormányzata és Pázmánd Község Önkormányzata közösen valósított meg – az utóbbi önkormányzat konzorciumi vezetésével. Az útépítéshez 367,79 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a konzorcium. A térségi települések közötti kerékpáros elérhetőség javítása a mindennapos, munkába járó (hivatásforgalmi) forgalom mellett a turisztikai kerékpáros közlekedés fellendülését, térnyerését eredményezi. A térség tervezett gerinchálózatának egyik alapvető elemeként, egy észak-déli irányban húzódó nyomvonal kialakításának lehetősége került vizsgálat…

Részletek>

A magyar fuvarozókra vonatkozó előírásokról döntött az operatív törzs

A lakosság ellátásának biztosításához szükséges áruszállítás folyamatosságának biztosítása érdekében a magyar fuvarozókra vonatkozó előírásokról döntött a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs – közölte a rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleményében azt írták, a vonatkozó kormányrendelet szerint Olaszország, Kína, Korea, Izrael és Irán területéről érkező magyar állampolgárok esetében, akiknél az egészségügyi vizsgálat során a koronavírus (COVID-19 fertőzés) gyanúja nem merül fel, kötelesek 14 napra lakóhelyükön vagy tartózkodási helyükön otthoni járványügyi megfigyelésnek – vagyis hatósági házi karanténnak – magukat alávetni. Ugyanakkor – mint kiemelték – a lakossági ellátáshoz szükséges áruszállítás…

Részletek>

Európai Bizottság: az online vásárlásokat kínáló honlapok kétharmada nem felel meg a a fogyasztóvédelmi előírásoknak

kosár, beszerzésimenedzser-index

Az online vásárlásokat kínáló honlapok kétharmada nem felel meg az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályoknak az Európai Bizottság pénteken közzétett jelentése szerint. A vizsgálat során közel ötszáz – főként ruházati cikkeket, cipőket, bútorokat, háztartási cikkeket és elektromos készülékeket értékesítő – webshopot vizsgált 27 uniós tagország fogyasztóvédelmi hatósága. A bizottság emlékeztetett arra, hogy a fogyasztók jogairól szóló uniós irányelv értelmében online vásárlás esetén minden fogyasztónak joga van ahhoz, hogy egyértelmű, helytálló és közérthető tájékoztatást kapjon a kiszállítás módjáról, az elállási jogról és a termékhiba esetén igénybe vehető jogi garanciákról. A vizsgált honlapok esetében…

Részletek>