Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el az NFM a ferihegyi földi kiszolgálóknál

Soron kívüli hatósági ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szolgáltató földi kiszolgálóknál. A szaktárca hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ellenőrzés kiterjed az alvállalkozókra és arra is, hogy az üzembentartó Budapest Airport Zrt. a munkavállalók repülőtérre történő be- és kilépése során milyen biztonsági intézkedéseket tesz és tett annak érdekében, hogy megakadályozza a forgalmi előtéren és a poggyászosztályozó területeken bűncselekmények elkövetését. A soron kívüli vizsgálat tavasz elejére várható eredményétől függően a légiközlekedési hatóság korlátozni fogja minden olyan szervezet engedélyét, amely nem képes biztosítani,…

Read More

A Waberer’s 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját, több mint ezer – DAF, Volvo, Kögel és Schmitz gyártmányú – szállítóeszközt vesz, és ennek köszönhetően a cserék mellett száz darabbal bővíti járműveinek számát – közölte a Waberer’s International Nyrt. A bővítés a társaságnak csak a nemzetközi hosszú távú fuvarozásban futó járműparkjára vonatkozik. Az új szállítóeszközök február és október között állnak forgalomba – tették hozzá. A vontató beszerzési tenderen a DAF négyszáz, a Volvo háromszáz darab nyerges vontatóra nyert szállítási lehetőséget. Ezen felül a Kögel 278 darab, a Schmitz hetven darab pótkocsit szállít. A…

Read More

Enyhén visszaesett tavaly a Kia gyártása Szlovákiában

Enyhén visszaesett a Kia Motors Slovakia gyártása tavaly az előző évi rekordhoz képest – derült ki a dél-koreai autógyár szlovákiai leányvállalata által közzétett adatokból. Az autómárka vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) üzemében, amely a Kia egyetlen európai gyára, 2017-ben 335 600 gépkocsi és csaknem, 540 ezer autómotor készült el. A gépkocsik gyártása közel egy százalékkal mérséklődött, az autómotoroké pedig megközelítőleg 12 százalékkal esett vissza éves szinten. A Szlovákiában készülő Kia gépkocsik közül tavaly a márka városi terepjárója (SUV), a Kia Sportage tette ki a gyártás legnagyobb hányadát, 64 százalékát, ez megegyezett…

Read More

Új gyártócsarnokot épít a pécsi Rovitex Hungária Kft.

Csaknem félmilliárd forintos beruházással új, 600 négyzetméteres csarnokot épít pécsi telephelyén a textilgyártással foglalkozó Rovitex Hungária Kft. Az 1996-ban alapított, teljes mértékben magyar tulajdonú függönygyártó és nagykereskedelmi cég közleménye szerint 244 millió forintos támogatást nyertek fejlesztésre a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop). Azt írták: az új csarnokban nagyteljesítményű ipari gyártósorok fognak működni. A létesítménybe függönygyártó sor, késztermékgyártó sor, valamint mintasálgyártó gépsor kerül – részletezték, hozzátéve, hogy a beruházás keretében fejlesztik a cég informatikai rendszerét is. Szabó Márk, a Rovitex gazdasági vezetője közölte: az építkezés várhatóan tavasszal kezdődik, a megvalósításra 18…

Read More

2017: száguldott a BMW Magyarországon

Kiemelkedő sikereket ért el az elektromos és hibrid autók eladásában a BMW Magyarországon és globálisan is – közölte Massimiliano Di Silvestre, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója. Az elmúlt évben a bajor gyártó 140 darab “i” járművet, vagyis teljesen elektromos i3-ast (127 darab) és hibrid i8-ast (13 darab) értékesített Magyarországon. Az ezt megelőző évben 98 darabot adtak el ilyen járművekből. A jelentős növekedést az elektromos autók vásárlásának kormányzati támogatása is ösztönözte. A BMW Magyarország rekordértékesítéssel zárta az előző évet: 2016-hoz képest 13 százalékkal több, összesen 2698 BMW-t adtak el, Miniből pedig…

Read More

Közel 400 millió forintos kapacitásbővítő beruházást hajt végre a Jármű Zrt.

A magyar tulajdonú Jármű Zrt. eloxáló üzemcsarnokot épít Tiszavasváriban található telephelyén, a 397,83 millió forint összköltségű kapacitásbővítő beruházás 198,92 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósul meg – közölte a Jármű Zrt. Az új üzemcsarnokban, amely 1300 négyzetméter hasznos területtel bővíti a cég jelenlegi épületeit, automatizált eloxáló gyártósor is kiépül majd. A fejlesztés 20 új munkahelyet hoz létre és a beruházásnak köszönhetően 151 álláshelyet tudnak megőrizni – tették hozzá. Az eloxálás egy összetett elektromos és kémiai eljárás, amelyben az alumínium alapanyagon védőbevonatot hoznak létre, amely megvédi az alumínium…

Read More

A Ford a haszonjárműpiac erősödését várja az idén

Ford

Tíz-tizenkét százalékos növekedési potenciált lát a magyarországi haszongépjármű szegmensben az idei évre a Ford Magyarország, ez alapján a márkának a piacit kissé meghaladó erősödésében és a kishaszonjármű piacon megszerzett domináns pozíciójának megtartásában bízik a cég ügyvezetője. Szamosi Viktor elmondta: várakozásaik szerint a következő két évben folytatódik az európai és a magyar autópiac szolid növekedése, amelyet a lakossági fogyasztás bővülése hajt. A válság évein túljutva nő a magánszemély vásárlók aránya, akiknek fele jelenleg már lízingkonstrukciót választ a finanszírozáshoz – jelezte. Kitért arra, hogy szakértői becslések szerint akár évi ötvenezerrel is növekedne a…

Read More

IKEA: a csoportot nem érinti az uniós vizsgálat

Az IKEA csoportot nem érinti az Inter IKEA Systems B.V. ellen indult uniós vizsgálat, mert az a csoporttól függetlenül működő jogi személy – közölte az IKEA magyarországi vállalata. Az IKEA csoport minden piacon a törvényeket betartva adózik – hangsúlyozta az áruházlánc arra a hírre reagálva, miszerint az Európai Bizottság adócsalás vádjával vizsgálatot indított az Inter IKEA Systems B.V. ellen. A közlemény szerint az IKEA csoport, melynek tagja az IKEA magyarországi vállalata, az IKEA Lakberendezési Kft. is, hétfőn értesült a vizsgálatról. Mint írták, amikor a 80-as években az IKEA terjeszkedésbe kezdett,…

Read More

Ötmilliárdból épít új gyártócsarnokot a Videoton EAS Kft.

Saját erőből, ötmilliárd forintból épít új gyártócsarnokot a Videoton EAS Kft. Székesfehérváron: a húszezer négyzetméteres üzemben további 2-2,5 milliárd forintból technológiai fejlesztést valósítanak meg és több száz munkahelyet hoznak létre. A keddi alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón Klambauer Csaba, a VEAS Kft. ügyvezetője elmondta, hogy jelenleg két üzemcsarnokban mintegy 17 ezer négyzetméteren, 770 dolgozó gyárt ipari elektronikai termékeket. Hozzátette: a társaság jelentősen növekedett az elmúlt időszakban és az új megrendelések miatt szükségessé vált egy új csarnok építése. Közölte, hogy a jövő év végére elkészülő új épületben 8500 négyzetméteres lesz a gyártóterület, 4500…

Read More

Magyar Posta: rendben zajlik a csomagok kézbesítése

Rendben zajlik a csomagok kézbesítése a Magyar Postánál a karácsony előtti csúcsidőszakban, átlagosan 30 százalékkal több csomagot kezeltek november közepétől, mint egy évvel korábban – közölte a társaság. A tájékoztatás szerint a november végi Black Friday és az azt megelőző leárazások növelték a csomagforgalmat, a november 20-tól kezdődő három hétben 1 millió 767 ezer csomagot kézbesítettek. Mint írták: a levelek és a csomagok kézbesítése folyamatosan és rendben zajlik, fennakadások nincsenek. A csúcsidőszakra a posta több intézkedéssel készült, a logisztikai kapacitások bővítése mellett jelentősen emelte a dolgozói létszámot az év végére,…

Read More