Brexit: a brit jogosítványok kicserélését javasolják a más EU-országokban élőknek

A brit kormány azt javasolja a Nagy-Britanniában kiállított gépjárművezetői jogosítványok tulajdonosainak, hogy ha más EU-országokban élnek, minél előbb cseréljék ki vezetői engedélyüket a fogadó ország által kibocsátott jogosítványra. A brit közlekedési minisztérium hétfőn ismertetett útmutatása szerint ha az Egyesült Királyság az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről kidolgozott megállapodás életbe lépése nélkül távozik márciusi végén az Európai Unióból, a brit jogosítványok más uniós országokban élő tulajdonosait járművezetői vizsga letételére kötelezhetik fogadó országuk hatóságai, annak fejében, hogy a Brexit után is vezethessenek az adott EU-országban. A tárca szerint azoknak, akiknek brit járművezetői engedélyük…

Read More

Kamionsofőrök tiltakoztak a pihenőidőre vonatkozó uniós jogszabálytervezet ellen Belgiumban

Kamionok állták el a belgiumi Kortrijk és a franciaországi Lille közötti autópálya határszakaszát, a sofőrök a pihenőidőre vonatkozó új uniós jogszabálytervezet ellen tiltakoztak – közölte a helyi sajtó. A belga rendőrség jelentése szerint a demonstráció többtíz kilométeres közlekedési dugót okozott. A megmozdulással a teherautók sofőrjei a szakszervezetek figyelmét kívánták felhívni és ellenlépéseket követeltek tőlük a véleményük szerint elfogadhatatlan és teljesíthetetlen jogszabálytervezet megsemmisítése érdekében – írták. A belga sajtó beszámolója szerint hasonló megmozdulásra lehet számítani a hét folyamán Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban is. A felsoroltak és több más nyugat-európai ország szociális…

Read More

Újból sztrájkolnak az Amazon madridi logisztikai központjának dolgozói

Újabb sztrájkkal kezdték az évet az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói csütörtökön, továbbra is jobb fizetési és munkafeltételeket követelve. A San Fernando de Henaresben található központban tavaly november óta ez már a hetedik munkanap, amikor sztrájkkal tiltakoznak a munkavállalók. Kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés kedvezőbb volt számukra a jelenleginél, ezért annak újratárgyalását követelik. Az kívánják elérni, hogy a cég garantálja számukra egyebek mellett a bérek inflációkövetését és a fizetett betegszabadságot. Douglas Harper, a Munkásbizottságok (CCOO) nevű szakszervezet képviseletében arról beszélt, hogy a sztrájkot a nappali…

Read More

Autótulajdonosok százai tüntettek Ungváron az európai regisztrációjú gépkocsik ukrajnai belépésének szigorítása ellen

Több száz kárpátaljai autótulajdonos rendezett tüntetést Ungváron, mert Ukrajnában november 25-től nehezen értelmezhető, szigorú törvényekkel – magas behozatali vám vagy kaució kiszabásával – nehezítették meg az ukrán állampolgároknak, hogy külföldön regisztrált autóikkal lépjenek be az országba és azokat belföldön használják. Az autósok az ungvári stadionnál gyülekeztek, majd a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal elé vonultak. A tiltakozók azt követelik, hogy kezdjen tárgyalásokat velük a megye vezetése – adták hírül kárpátaljai hírportálok. A jelentések szerint a tüntetők gépkocsi gumiköpenyeket raktak le az adminisztráció épülete elé, és meggyújtották őket. A tiltakozók nem engedték…

Read More

Sztrájkolnak az Amazon madridi logisztikai központjának dolgozói

Sztrájkba léptek pénteken az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói jobb fizetési és munkafeltételeket követelve. A spanyol fővárostól mintegy húsz kilométerre, San Fernando de Henaresben található központban a nappali műszakban dolgozók kilencven százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez – közölte Eduardo Hernández, a CGT szakszervezet képviselője. A munkavállalók kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés kedvezőbb volt számukra, ezért újratárgyalást követelnek, amelyben a cég garantálná a bérek inflációkövetését és a fizetett betegszabadságot egyebek mellett. Az Amazon tájékoztatása szerint a szakszervezet közlése nem felel meg a valóságnak, mert a dolgozók…

Read More

A visegrádi országok közös fellépését szorgalmazza a hazai logisztikai szakma

A kormányzattal közös munkacsoport létrehozását, és a tervezett európai uniós jogszabályok kedvező alakítása érdekében a visegrádi országok közös fellépését kérik a magyar logisztikai iparág meghatározó szereplői abban az átfogó helyzetértékelésben, amelyet november elején nyújtottak be a Magyar Kormánynak. A szervezetek álláspontja szerint – az Európai Unió többi tagállamához hasonlóan – átfogó intézkedésekkel növelni kell a magyar logisztikai ágazat versenyképességét. A Nemzeti Logisztikai Összefogás elnevezésű dokumentumban szereplő problémák megoldása a szakmai becslések szerint legalább százmilliárd forint nemzetgazdasági többletbevételt eredményezne. A logisztikai iparág, mint Magyarország stratégiai ágazata a magyar GDP 6,3 százalékát…

Read More

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt büntették meg a Ryanairt és a Wizz Airt

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt összesen 125 millió forint bírságot szabott ki Budapest Főváros Kormányhivatala a Ryanair és Wizz Air diszkont légitársaságokra – jelentette be György István fővárosi kormánymegbízott kedden újságíróknak nyilatkozva. Elmondása szerint a nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a légitársaságok fellebbezhetnek. Az ír Ryanairt 100 millió, a magyar hátterű Wizz Airt 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezték. A kormánybiztos elmondása szerint a július végén, illetve augusztus végén indítottak eljárást a két légitársaság ellen. A Ryanair esetében két, Las Palmas repülőterére közlekedő járattal kapcsolatban merültek fel aggályok. Az utasoknak ugyanis…

Read More

Antiszociális: százfős létszámleépítés a Magyar Postánál

A Magyar Posta Zrt. mintegy százfős csoportos létszámcsökkentést hajt végre ősszel, az üzemi tanáccsal előzetesen egyeztetett lépést a társaság a bürokráciacsökkentéssel indokolta. A leépítést az irányítási-adminisztratív területeken hajtják végre, nem érinti a hálózati és logisztikai területeket, ahol munkaerőhiány van. A közlemény szerint szeptemberben és októberben többségében fővárosi munkahelyekről küldenek el mintgy száz dolgozót. “A gazdaságos működtetés, valamint a versenyképesség megőrzése miatt szükségessé vált a vállalat szervezeti hatékonyságának növelése, a bürokrácia csökkentése, a társasági-irányítási szint arányának mérséklése” – áll a közleményben. A cég hangsúlyozta, hogy a postai szolgáltatások a létszámleépítés ideje…

Read More

A Logisztikai szövetség a logisztikai pályázatok feltételeinek módosítását szorgalmazza

A logisztikai pályázatok feltételrendszerének kiigazítását kéri a kormánytól a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az iparág versenyképességének megőrzése érdekében – közölte a szövetség. A szövetség javaslata szerint a pályázat pénzügyi értékelési szempontjait szükséges lenne összehangolni a logisztikai iparág finanszírozási, gazdálkodási sajátosságaival, mert a cégek jelentős része nem tud megfelelni bírálat feltételeinek. Emellett nagyobb hangsúlyt kellene fordítani a pályázaton belül a korszerű, jövőbemutató, hatékonyságot jelentősen növelő digitális, 4.0-s logisztikai technológiák gyorsabb térnyerésére, így erősítve az Ipar 4.0-s folyamatokat. Úgy vélik, hogy rövidíteni kell a pályázat elbírálásának folyamatát a jelenlegi egy…

Read More

150 milliós veszteség a budapesti iparkamara tavalyi egyenlege

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a jövőben erősíti szolgáltató jellegét, a kamarai tagdíjakat és regisztrációs díjakat egyre nagyobb mértékben fogja a budapesti vállalkozásokra fordítani – mondta Csoltó Gábor, a június 1-jén hivatalba lépő BKIK-elnök a köztestület éves közgyűlését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette: a demokratikus elveken működő kamarában még további lehetőségek vannak a vállalkozók érdekeit szolgálni, köztestületként pedig nemcsak a kamarai tagoknak, hanem a regisztrációs díjat fizetőknek is szolgáltatnak. Csoltó Gábor hangsúlyozta, arra törekednek, hogy jelentősen növeljék az önkéntes kamarai taglétszámukat. A sajtótájékoztatón Tóth Imre, a BKIK tiszteletbeli elnöke gratulált a pénteken…

Read More