Kovács Imre nemzetközi karriert épít

Kovács Imrét, (képünkön) a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. elnök-vezérigazgatóját a Rail Cargo Austria AG igazgatósági tagjává nevezte ki az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) felügyelőbizottsága december 7-i ülésén – közölte az RCH. Kovács február 15-én foglalja el a helyét az igazgatóságban, ahol Erik Regtert váltja majd. Az 54 éves magyar szakember megbízatása Európa második legnagyobb árufuvarozó vállalatának vezetésében kiterjed a vállalatcsoport ambíciózus nemzetközi növekedési stratégiájának előmozdítására és a Rail Cargo Hungaria integrációjának befejezésére. Kovács 2003 óta tölti be a magyar vasúti árufuvarozási vállalat kulcspozícióit. Megszervezte a MÁV árufuvarozási üzletágát, amelyet…

Read More

Angyal a Főtaxi élén

A Főtaxi vezérigazgatói posztját október 24-től Angyal Zsolt (képünkön) tölti be, a szakember Mohl Lászlót váltotta, aki 2018. június 1. és szeptember 30. között állt a társaság élén – közölte a Főtaxi Zrt. A közlemény szerint Angyal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett járműgépészmérnökként 1992-ben, 1994-ben pedig a Budapest Business Schoolban közgazdász diplomát szerzett. A Főtaxi új vezérigazgatója korábban, 2010 és 2018 között a Business Lease Hungary operációs igazgatója volt. Magyarország legrégebbi taxivállalata, az idén 105 éves Főtaxi 2018 májusában felvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, ezáltal csaknem kétezer…

Read More

Naegele a magyarországi Penny Market élén

2018 október 1-től Florian Jens Naegele (képünkön) a Penny Market Magyarország Kft. új ügyvezető igazgatója (CEO). Az új ügyvezető Jens-Thilo Kriegert váltja ebben a pozícióban. Naegele 2018. október 1-jével veszi át a cég vezetését Magyarországon. Az új ügyvezető az alábbi területekért fog felelni: értékesítés, beszerzés, expanzió, marketing, építés, revízió, minőségbiztosítás és projekt menedzsment. Naegele korábban az Aldi Süd és az Aldi Svájc menedzsmentjének volt a tagja, majd a Lidl vezetését erősítette, Magyarországra pedig a Penny Market németországi vezetéséből érkezett.

Read More

Új kereskedelmi vezető a Coca-Cola Magyarországnál

Új kereskedelmi vezetőt igazolt a Coca-Cola Magyarország Kft. Kresz Magdolna (képünkön) az elmúlt tíz évben a Procter&Gamble vállalatnál értékesítési területen töltött be hazai és nemzetközi pozíciókat. Kresz  2018. szeptember elseje óta erősíti a Coca-Cola Magyarország csapatát. Az elmúlt években a Procter&Gamble közép-európai üzletépítéséért felelt. A népszerű kozmetikai termékek forgalmazásában, a legnagyobb kiskereskedelmi partnerrel érte el értékesítési sikereit, míg nemzetközi kereskedelmi marketing tapasztalatokat Genfben, a Braun márkán szerzett régiós disztribútorokkal együttműködve. A szakember új pozíciójában a Coca-Cola hazai kereskedelmi stratégiájáért és tevékenységéért felel szoros kooperációban a vállalat Coca-Cola HBC Magyarország partnerével.

Read More

Air France-KLM: Benjamin Smith az új vezérigazgató

Szeptember 30-tól Benjamin Smith (képünkön) tölti be az Air France-KLM vezérigazgatói szerepét. Smith az Air Canada-nál vezérigazgatóként kulcsfontosságú szerepet játszott a légitársaság főbb gazdasági és kereskedelmi fejlesztéseiben, valamint annak transzformációjában. Az új vezérigazgató érkezéséig a társaság ügyvezetői pozícióját Anne-Marie Couderc látja el, mellette pedig egy három tagú irányítóbizottság felügyeli a társaság működését. Smith fő feladatai az új szervezeti struktúra bevezetése és a légitársaság revitalizálása lesz. A bizottság igyekszik minél hamarabb bejelenteni a Csoport új szervezeti felépítéséről és a szerepek betöltéséről szóló változtatásokat. „Smith érkezése egy nagyszerű hír az Air France-KLM Csoport…

Read More

Volánbusz: Dávid váltja Feketét

Dávid Ilonát nevezte ki a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatójának a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Fekete Antal, a cég vezetője közös megegyezéssel távozik – közölte Bártfai-Mager Andrea kommunikációs stábja. A közgazdász végzettségű Dávid, 2010-2012-ig a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója, 2012-től a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és a GYSEV igazgatóságának elnöke, 2017 óta a Mol Nyrt. felügyelő- és auditbizottsági tagja. A GYSEV-ben és a Mol-ban vállalt tisztségét a jövőben is betölti. Dávid irányítása alatt a MÁV-csoport adósságállománya ötödére esett vissza, a társaság nyereségessé vált, és jelentős hatékonyságnövelő lépéseket tett a cég sikeres…

Read More

Liegl & Dachser: Roman Stolicny az új vezér

A nemzetközi logisztikai szolgáltatásokat nyújtó Dachser új ügyvezetőt nevezett ki a magyarországi Liegl & Dachser élére. Roman Stolicny egyben a Dachser Szlovákia ügyvezető igazgatója és az igazgatótanács tagja. Stolicny a Liegl & Dachser vezetéséért és stratégiai fejlesztéséért lesz felelős. Stolicny a vállalat üzleti aktivitását felügyeli majd, kapcsolatokat épít a legfontosabb üzleti partnerekkel és stratégiát állít fel a jövőre nézve. „Elsődleges célom a vállalat jelenlegi kiváló eredményeinek továbbvitele, valamint a vállalat pozíciójának további erősítése a magyar piacon. A logisztikai folyamatok hatékonyságának növelésére kívánok összpontosítani, illetve a vállalatban rejlő potenciál maximális kiaknázására. Ez a…

Read More

Temirova a 3M a közép-kelet-európai régió élén

Aigul Temirovát (képünkön) nevezték ki a 3M a CEE régió élére. Temirova elmondta, hogy elsődleges célja a következő két-három évben a nyereség növelése, valamint a munkavállalók fejlesztése lesz, de szerinte más izgalmas változásokat is tartogat a következő időszak. 2018 egy igazán izgalmas év lesz a 3M számára. A vállalat – immáron az új ügyvezetővel – folytatja azt a sikeres termékfejlesztési irányt, amellyel a legújabb megatrendekhez igazodnak, összhangban a 3M globális vállalati irányaival. Aigul kiemelte, hogy a következő két-három évben arra fókuszál majd, hogy régiós szinten nyereségnövekedést érjen el a vállalat, valamint…

Read More

Új vezérigazgató a Volkswagen csoportnál

Új vezérigazgató kinevezéséről és a vállalatvezetés átszervezéséről döntött a német Volkswagen csoport (VW) felügyelőbizottsága. A járműgyártó társaság közleménye szerint a VW-t a 2015-ben kirobbant dízelbotrány óta irányító Matthias Müllert a csoport névadó márkájának eddigi igazgatója, Herbert Diess váltja a vezérigazgatói tisztségben, azonnali hatállyal. A napok óta várt bejelentésről a német sajtóban megjelent elemzések szerint Matthias Müllerrel az lehetett a legnagyobb gond, hogy nem volt jó kommunikátor, több interjúban szerencsétlenül fogalmazott. A vállalatnál az a kifogás is hallható vele szemben, hogy a fáradtság jeleit mutatta. Nagy érdeme, hogy átvezette a dízelbotrány…

Read More

Lajkó lett az Év Menedzsere

Lajkó Ferenc (képünkön jobbra), a Waberer’s vezérigazgatója lett az Év Menedzsere a Menedzserek Országos Szövetségének megmérettetésén. A díjat immár 14. alkalommal adták át. Lajkó a győri Széchenyi István Egyetem közlekedésmérnöki, majd gazdasági mérnöki szakán diplomázott. Karrierjét 1997-ben kezdte a Hungarocamion Rt.-nél asszisztensként. Később üzletkötőként dolgozott a Volán Camionnál és a Volán Tefu Zrt.-nél, ahol a két cég összeolvadásában segédkezett. 2004-ben csatlakozott a Waberer’s International Zrt.-hez, mint a Benelux államokért felelős régióvezető. 2006-tól Angol-Benelux Profit Center igazgató, 2007-től fuvarozási igazgató, majd fuvarozási vezérigazgató-helyettes. 2008-tól a krízis-menedzsment team tagja. 2010-ben részt vett…

Read More