Csonka Endrét választották az MLBKT új elnökének

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) elnöksége Csonka Endrét (képünkön), az Első Pesti Malom Zrt. vezérigazgatóját választotta meg a társaság új elnökének, tisztségét két évig tölti be – közölte az MLBKT. A közlemény szerint Chikán Attilát, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát, a társaság leköszönő elnökét, aki négy éven át irányította a szervezetet, választották meg társelnöknek. Az MLBKT szakmai szervezet a honlapja szerint 1991-ben alakult meg. Több mint ötszáz fős tagsággal rendelkezik, tagjai között számos gyártó, termelő vállalat logisztikai és beszerzési szakértője is megtalálható. A társaság a tagok…

Read More

Logisztikai szövetség: évi több tíz milliárd forint megtakarítást jelenthetne az intermodális fuvarozás fejlesztése

A közutak környezeti terhelésének, útfelújítási igényének csökkenésével éves szinten több tízmilliárd forintos megtakarítást is hozhatna az intermodális fuvarozás fejlesztése – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ). A szövetség szerint ehhez a nagy távolságú, az ezer kilométer feletti közúti áruforgalom 10-20 százalékát kellene vasútra és vízi útra terelni. A közúti, vasúti és vízi fuvarozási együttműködések fejlesztésével évi 25-50 ezer kamion tűnhetne el az utakról, a vasút új üzleti megrendelésekhez juthatna, a közúti fuvarozók pedig költséget takaríthatnának meg, valamint az ágazatban egyre nagyobb problémát jelentő sofőrhiányt is kompenzálni lehetne. Az…

Read More

Évente több ezer életet menthet a kamionok holtterének ismerete

Évente több ezer közúti baleset lenne megelőzhető, ha az autósok, motorosok, kerékpárosok és a gyalogosok is tisztában lennének a tehergépjárművek holtterének méreteivel – többek között erre is felhívták a figyelmet május 11-én, a Közlekedéstudományi Egyesület által elindított Közlekedési Kultúra Napjának budapesti rendezvényén. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által szervezett eseményen a biztonságtudatos közlekedés fontossága mellett, az intermodális fuvarozás közlekedési kultúrára kifejtett hatásait, előnyeit is ismertették. A résztvevők többek közt kipróbálhatták, mit lát egy sofőr a kamion vezetőfülkéjéből, és azt is, hogyan daruzzák át a kamionok több tonnás pótkocsiját…

Read More

Bővítette logisztikai kapacitását a Magyar Posta

Több településen több mint 21 ezer négyzetméterrel növelte csomagfeldolgozási kapacitását a Magyar Posta az idén – közölte a társaság. Hangsúlyozták: a csomagfeladási kapacitás bővítését a folyamatosan növekvő e-kereskedelem tette szükségessé. A Magyar Posta idén ősszel használatba vette az új budapesti, több mint 7000 négyzetméteres logisztikai ingatlanját, amely a budaörsi Országos Logisztikai Központ (OLK) tevékenységét egészíti ki. A két üzem együttes működésével az eddigi teljesítmény napi szinten mintegy negyven százalékkal növelhető. A fővárosi logisztikai kapacitásbővítéssel egyidőben vidéken is növelte csomaglogisztikai hálózatát a Magyar Posta, több városban nagyobb telephelyre költöztek a csomagfeldolgozó…

Read More

Nemzetközi logisztikai konferenciát rendez az MLSZKSZ

Nemzetközi konferenciát rendez a 160 éves magyar közlekedéslogisztika előtt tisztelegve a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) januárban. A rendezvényen bemutatják a nemzetközi logisztika legújabb trendjeit és technológiai újításait, valamint megvitatják a hazai hatósági szabályozás aktuális kérdéseit is. Az esemény apropója, hogy jövőre lesz 160 éve, hogy felépült az első, rakodásra is alkalmas partfal a Lánchíd pesti végénél a Dunán. Ez a kikötőépítés indította el Pest-Budát, majd Budapestet a régió szállítmányozási csomópontjává válásának útján, amihez nem sokkal később az államvasutak megalakulásával a vasúti, majd a „postarepülőgépek” formájában a légiközlekedés is…

Read More

Magyarország lehet a kínai áruk régiós elosztóbázisa

Az elmúlt évek geopolitikai változásainak, valamint több logisztikai szolgáltatónak köszönhetően Magyarország válhat a kínai áruforgalom elosztóbázisává a kelet-közép-európai térségben, az előrejelzések alapján a forgalom jelentős növekedése várható – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szervezet kiemeli, hogy három tagvállalatuk – az Ekol Logistic Kft., a Ghibli Szállítmányozási Kft. és a Rail Cargo Hungaria Zrt. – szervezésének köszönhetően az elmúlt hónapokban 40 vonat és mintegy 1400 konténer érkezett Kínából, ezzel elindult a távol-keleti országból vasúton érkező konténerek magyarországi átrakása és továbbítása az európai piacok felé. A szállítmányok Fehéroroszországon…

Read More

Tömegeket mozgatott meg az idei Logisztika Napja

A német kezdeményezésre indult logisztika napja programsorozat keretében 2017. április 27-én világszerte ingyenes eseményekkel csatlakozott számos logisztikával és kapcsolódó szakterületekkel foglalkozó szervezet — számolt be az MLBKT. Magyarországon harminc ingyenes program várta az érdeklődő laikusokat és szakmabelieket. Repülőtér, raktár, logisztikai szolgáltató cég tartott nyílt napot, gépbemutatót és számos kerekasztal-beszélgetés és konferencia is volt a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság által koordinált programsorozaton. Közel ezren vettek részt összesen a rendezvényeken; Budapest mellett Zalaegerszeg, Miskolc, Alsónémedi, Kecskemét, Hajdúböszörmény, Halásztelek, Tatabánya, Tata, Dunaharaszti, Debrecen, Szigetszentmiklós, Hódmezővásárhely és Hajdúböszörmény voltak a 2017-es logisztika…

Read More

Magyar Posta: mintegy 10-15 százalékkal emelkedett idén a küldeményforgalom

Az e-kereskedelem bővülésének eredményeként idén is intenzíven, mintegy 10-15 százalékkal emelkedhet a belföldi és a nemzetközi küldeményforgalom – mondta Majtényi Kálmán, a Magyar Posta Zrt. vállalati vezérigazgató-helyettese egy sajtótájékoztatón. Hozzátette: a csomagvolumen zömét még mindig a belföldi rendelések adják, de intenzíven nő a külföldi rendelések miatti forgalom is. Tavaly külföldről csaknem ötmillió csomag és árutartalmú ajánlott küldemény érkezett a postához, a legtöbb megrendelt áru Kínából és az Egyesült Államokból, Hollandiából, Szingapúrból, Németországból és Szlovákiából. A vezérigazgató-helyettes beszámolt arról is, hogy a karácsonyt megelőző két hónapban megduplázódik a napi átlagos csomagforgalom,…

Read More

MLE: van megoldás a CEMT által okozott károk enyhítésére

Sok hazai áruszállítással foglalkozó szakember véli úgy, hogy a CEMT nemzetközi áruszállítási engedély napjainkban komoly egyensúlyzavarokat, károkat okoz a magyar fuvarpiacon — állítja alábbi cikkében Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki a lehetséges megoldásokat is felvázolja. A CEMT-el kapcsolatos gondokról az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) mellett a MLE is rendszeresen kifejti álláspontját annak érdekében, hogy minél szélesebb szakmai körben ismert legyen a probléma, amely nemzetgazdasági szinten mérhető veszteséget okoz az ellátási lánc egyik szereplőjének,a közúti árufuvarozó vállalatoknak. Az egyesület abban reménykedik, hogy a jogszabályalkotók mielőbb súlyának…

Read More